Fizika tanár 13. fejezet

-Jó napot osztály, hogy telt a szünet? -Áll meg a tanári pad előtt egy középkorú kicsit őszes hajú férfi.
Mi köszönünk, a két hetes jelent, majd leülünk. 
-Látom van egy új diák. -Mosolyog rám.
-Igen, jó napot. -Köszönök kicsit zavartan. -Emylia Meekin. Emy. 
-Niklas Möller. -Újból rám mosolyog és előveszi a naplóját. -Jó... látom közel vagyunk a nagy dogához... akkor ma még gyorsan átfutjuk az elektromosságot, jó? -Becsukja a vastag kék könyvet és felírja a táblára a címet.
Egész órán a magántanárommal tanult jegyzeteimet nézegettem, mi van már meg. Anja az egyik szemöldökét felhúzva nézte mit csinálok. 
-Ez mi? -Mutat a sok lapra.
-Régebbi jegyzeteim. -Válaszolok röviden, mivel full képzavar volt a fejemben. 
Amikor megszólalt a szabadságomat jelző csengő nagyot sóhajtva álltam fel, és a tanár úrhoz sétáltam.
-Lenézést. Csak arról lenne szó, hogy magántanuló voltam és...
-Add csak. -Nyúl az összegyűrt lapok felé. Engedelmesen odaadom és nézem a többieket, akik kíváncsi szemekkel méricskéltek. -Aha... igen... ma van korep, nem hiszem, hogy innen sokan jönnének. Ha akarod gyere.
-Ott leszek. -Mosolygok és a táskámba rakom a jegyzeteimet. 
-Amúgy honnan jöttél? Szépen, de nem tökéletesen beszéled a nyelvet. 
-Hát most Amerikából költöztünk ide, de sok helyen laktam már. A szüleim munkájához tartozik a hosszabb távollét, így pár évente költözünk. 
-Hol dolgoznak a szüleid?
-Zoológusok. És úgy néz ki hosszú ideig maradunk itt. 
-Értem. És milyen Németország?
-Imádom. Itt nőttem fel. Körülbelül. Szóval imádok itt lenni. 
-Szívesen beszélgetnék még Emy, de ügyeletes vagyok. Várlak! -Megint mosolygott, mint ha csak ez az egy arckifejezése lenne.
-Viszont látásra! -Kisétálok a teremből és egyenesen a büfé felé veszem az irányt. Hol máshol lenne Sebastian? 
-Hahó baba. -Hallom meg a hangját. Sebastian egy radiátoron ült a termünk mellett.
-Szia. -Ölelem át.
-Na, milyen volt az első óra? -Kicsit szarkasztikusan beszél, neki valamiért ez tök poén, hogy ez az első sulinapom...
-Egész jó. Szimpatikus a tanár. 
-Möller? -Nevet. -Minden lány imádja. 
-Jaj, ne féltékenykedj. -Lehúzom a radiátorról és inkább kimegyünk az udvarra. 
-Nem féltékenykedem, csak mondtam... Milyen órád lesz? 
-Tesi? Talán... -Mélyen elgondolkodtam. -Vagy töri? Mit tudom én! -Ő csak nevet és átölel. 
-Kis hebrencsem. 
-Ja, igen megyek fizika korepre. Apunak majd szólsz, ha hazaértek?
-Hívd fel. -Nyel egy nagyot. -Én csak későn érek haza.
-Merthogy? -Keresem a tekintetét, de nem tudom elkapni. 
-Izé... lesz ilyen,,, vagyis,,, elugrunk a haverokkal. 
-Hova? -Fürkészem tovább az arcát.
-Ahh... valahova, a világba. Még mi se tudjuk. -Belerúg egy kőbe és idegesen fordul meg.
-És ez mért titok? -Követem a mozdulatát és elé állok.
-Mert még én se tudom mért megyen el... csak muszáj. 
-Merthogy? -Nevetésre húzza a száját majd rám néz.
-Nem lehetne, hogy csak sétálunk? 
-Utálom, ha hülyének kéznek. De tőlem kódorogjál. Nem tartozol magyarázattal. -Elindulok az ajtó felé. -Na mi van nem jössz?
-Ilyenkor olyan kétértelmű vagy... tudlak utálni. 
-Tőlem. -Mosolygok és ránézek a mobilomra. -Mindjárt csengetnek, gyere. -A keze után nyúlok és ő megfogja. 
-Mért érzem úgy, hogy otthon ezért még veszekedni fogunk?
-Nem az én stílusom nyíltan gyilkolni. -Kacsintok és besétálunk az aulába. Én elmegyek a tesi terem felé (Max pont jókor jött le) Sebastian pedig a kémia terembe. 
-Ilyen jóba vagy a szőkeséggel? 
-A szőkeséggel lakok, egy ideig. 
-Mivan?
-De imádom ilyenkor az arcotokat! -Nevetek és félredobom a hajamat. -A ház mizériát még intézik a szüleim, és mivel Sebastian családja kb. az én családom is, ami így kicsit fura... szóval a mosószobában alszom. 
-Nem vagy egy hétköznapi gyerek. De nem gond. -Kacsint és én a lány, ő a fiú öltözőbe megyünk be.

Az első óra előtti nyüzsi. 12. fejezet

Az úton (ami kb. tíz perc lehetett) próbáltam nem remegni az izgalomtól, de hát... első nap a suliban, elég para. Az út melletti bokrok alól kis süni orrokat lehetett látni, a fákon madarak és mókusok. 

-Apa. -Szólalok meg halk hangon.

-Igen? -Mosolyog bele a visszapillantó tükörbe.

-Imádom ezt a várost.

-Örülök. -Bekanyarodunk egy kis utcába és ekkor pillantottam meg az iskolát.

-Az lenne? -Mutatok előre.

-Igen. 

Amíg odaértünk csendben néztem az épületet és gondolatban már láttam ahogyan ott szerencsétlenkedek az aulában. Amikor lefékezett apu a bejárat előtt lehajtott fejjel szálltam ki.

-A srácoknak nyolc órájuk van, neked csak hét, ha akarod érted jövök csak híj, viszont ne utánuk érj haza, okés? -Néz rám.

-Persze értettem. -Mosolygok és becsukom az ajtót.

Nagy levegőt veszek és belépek a kapun. Egy rendezett, szép kertet láttam aminek a két szélén foci és kosárpálya van, pár pingpong asztal és igazán érdekes kis nyitott házikó. Ahogy méregettem az udvart észre kell vennem, hogy elértem a nagy üveges ajtót. Kinyitom és besétálok. Ahogy beérek meglátom az óriási aulát, a szekrényeket amik szép katonás sorban állnak a bal oldali falnál. Egy csomó tini rohangál, beszélget vagy smárol. 

-210-es terem. 210-es terem. -Ismételgetem halkan miközben a lépcsőn felfelé sétálok. Aztán beugrik, hogy meg kéne találnom az osztályfőnökömet. Szuper... mi is volt a neve valami Kristin  Strauss... vagy Strausen... mindegy! Odasétálok a tanári elé és amikor benézek... a német tanár urak tényleg mind... olyan "woah de szexi" alkatúak?! Vagy csak én tévedtem el? Ahogy ezen gondolkoztam megszólított egy alacsony, göndör szőke hajú zöld szemű nő.

-Szia, kit keresel? 

-Ööö... Jó napot én... őszintén pontosan nem tudom... új vagyok... a 10.b-be járok és az osztályfőnökömet keresem, csak rossz a névmemóriám. Kristin Strau...

-Kristin Strauss. Te pedig Emylia Meekin vagy. -Nyújtja felém a kezét. Mosolyogva kezet fogok vele és bólogatok.

-Tényleg borzalmas a névmemóriám, sajnálom.

-Semmi baj, gyere. -Invitál be egy másik terembe, ahol egy szemüveges, magas, középkorú nő ül.

-Jó napot. -Köszönök halkan.

-Jó napot. -Válaszol a nő robotosan.

-Ő lenne Emylia, pár papírt még el kéne intézni.

-Értem gyere Emylia. -Elég savanyú arccal megyek a nőhöz, hisz ki hív egy tinédzsert a teljes nevén? Vagy itt Németországban nem egyértelmű az Emy? -Ezeket vidd haza és mutasd meg a szüleidnek, a beiratkozásoddal kapcsolatos pénzügyek. Tőled meg ide kérek egy aláírást, hogy átvetted. -Aláírom a lapot, felmarkolom a szüleimnek szánt "pénzügyekkel kapcsolatos" papírokat és az ajtó felé veszem az irányt.

-Viszont látásra...

-Frau Schuster. -Bólintottam mosolygósan, mivel vissza nem tudtam volna mondani a nevét, így inkább gyorsan ki is mentem. Az ajtón kívül nagyot sóhajtottam és újra nekiindultam a lépcsőknek. Ahogy felértem az első emeletre megszólítottam egy alacsony, barna hajú srácot.

-Szia, nem tudod véletlenül, hogy hol van a 10.b? Új vagyok. 

-Szia, jót kérdezel én is új vagyok. -Erre mindketten felnevetünk. -De azt tudom, hogy a tizedikes osztályok fent vannak a másodikon, az unokatestvérem ide jár.

-Köszi, viszlát. -Mosolygok és elindulok a második emeletre. Amikor felérek szembe találom magamat a 10.b-vel. 

-Szuper. -Motyogom halkan. Belépek és egy elég állatszagú terembe találom magamat. Mindenki a padokon beszélget, de ahogy becsukom magam mögött az ajtót felém néznek.

-Hello. -Köszönök halkan. Körülnézek és meglátok egy üres helyet. Odasietek és megkérdezem a mellette ülő gyereket szabad-e a hely.

-Aha ülj le. Új vagy? -Kérdezi egy koromfekete középhosszú hajú lány.

-Igen. Emy. -Mosolygok miközben leülök.

-Anja. Te nem német vagy, ugye? -Néz rám sejtelmes tekintettel.

-Nem, ausztrál, de igazából, már mindenféle állampolgár voltam. 

-Elszöktél otthonról?

-Jaj, dehogy csak a szüleim zoológusok, sokat költözünk. 

-Értem. Akkor dzsungelcsaj üdv itt. -Félmosolyra húzom a számat és halk nevetéssel veszem elő az órarendemet.

-Szia angyal Max Wirtz vagyok. -Kacsint rám egy szőke srác.

-Emy, de esélytelen. -Húzom össze az ajkaimat.

-Mindegy majd szakítasz. -Kacsint és tovább megy.

-Amúgy rendes srác, csak a többiek előtt nyomatja ezt a full menőséget. -Mondja Anja.

-Köszi. Még kire kell odafigyelnem? -Súgom.

-Látod azt a raszta hajú csajt? Na ő a barátnőm, szóval ha bántod meghalsz. -Kicsit erőltetetten nevetek majd bólintok. -Az a falka srác -mutat a padon ülős társaságra. -csak ártanak neked, meg mindenkinek, szóval inkább kerüld el őket. Ott azok a nyomik. -bök rá néhány olvasgató lányra/fiúra. -A többiek normálisak. -Mosolyog és feláll.

-Kösz. -Én is felállok és előveszem a könyveimet az első órámra, ami ebben a teremben lesz. 

-Jól áll a vörös. -Hallok meg egy mély hangot.

-Kösz. -Fordulok a hang felé. 

-Uhh és előröl még szebb vagy. -Mosolyog.

-Köszi, de 

-Foglalt vagy, gondoltam -Amúgy nem azért mondtam, tudod nem jössz be. Meg úgy általában a lányok nem jönnek be.

-Vagyis...

-Igen meleg vagyok. Csak gondoltam idejövök.

-Emy vagyok. -Nyújtom felé a kezem.

-Max. -Mosolyog. -És mi járatban erre Emy? Sose láttalak.

-Hát már vagy tíz éve nem voltam Németországba. A szüleim zoológusok és sokat költözünk. De mindig is imádtam ezt a helyet.

-Menő lehetett.

-Hát... annyira azért nem... nincs túl sok ismerősöm a korosztályomból... -És ekkor életemben először meghallottam a csengőt. Nem tudom mért, lehet, hogy ez alap benne van az emberekbe, de kirázott tőle a hideg.

-És ki a szerencsés?

-Tessék? -Kérdezek vissza értetlenkedő arccal.

-Foglalt vagy, nem?

-Ja... egy tizenegyedikes, Sebastian.

-Ajj, még a srác is jó... máris utállak titeket. -Nevet.

-Köszi. -Én is nevetek miközben beleboxolok a vállába. Aztán bejön egy tanár és mindenki megáll a helyén. Mellém áll Anja és ezennel vége a jókedvnek, mindenki üveges tekintettel néz előre.