Ribizli, és az igazai jól hír 9. fejezet

-Nem zavarok? -Még mindig némán meredtem apura aki éppen egy kis őzgidát tart.
-Nem, csak eltűntek a jegyzeteim... kéne a sulihoz. De ki ez a csöppség? -Sebastian apu mellé lép és érdeklődően néz a kicsire.
-Az út szélén volt... elütötték az anyját. Em, jól vagy? -Kéz rám apu.
-Aha... -Éreztem, hogy ha megszólalok újra könnyes lesz a tekintetem, így csak némán felálltam és én is kíváncsian néztem apura.
-Segíteni kéne... 
-Miben? -Kérdezek vissza eggyel magabiztosabb hangon.
-Helyet keresni neki, plusz etetni... nekünk izé anyáddal szóval...
-Van dolgotok ami titkos, értem... semmi gond elvállalom! -Azzal kiveszem apu kezéből a őzikét és elindulok lefelé.
-Kösz... 
-Ne segítsek? -Kérdezi Sebastian.
-Ráér az máskor? Beszélnünk kéne... tudod...
-Aha... okés... -Ezzel becsukta az ajtót. Még párszor vissza akartam lépni, de inkább a kicsire koncentráltam és elmentem a kis házba, ahol annak idején Half-ot nevelgettük. 

Elég poros volt minden... kerestem egy rongyot belecsavartam a kicsit és befektettem a spéci kiságyba amit még Jeremy készített. Kinyitottam az ablakot és letörölgettem a polcokat.
-Na picur milyen? Kicsit régi, de megteszik nem? -Amikor ránézek a kis gida már lehunyt szemekkel szuszogott. Becsukom az ablakot, csak résnyire hagyom nyitva, majd visszamegyek a házba. Sebastian és Lukas a konyhában ültek és beszélgettek.
-Komolyan? És ezt képesek eltitkolni... szia Emy hogy vagy? -Lukas olyan arcot vágott, mint ha valami véres titkot árult volna el...
-Sziasztok... ööö... egy takaróért jöttem, hideg van a kis házban. 
-Várj hozok egyet. -Ugrik fel Lukas, Sebastian pedig gyűlölködő szemekkel néz rá.
-Miről beszéltetek? -Ülök le mellé.
-Átlagos dolgokról... -Beletúr a hajába és a körmeit (?!!) nézegeti.
-Vagyis, valami újról és titkosról.... köze van apuhoz és amit levágott a szobában?
-Aham...
-Akkor tudod miről van szó.
-Igen...
-És nem fogod elmondani...
-Nem. -Ekkor Lukas a kezembe nyomott egy régi huzatot és szótlanul nézte Sebastiant.
-Megijesztetek... de áh nem érdekeltek! -Kimegyek a házból egyenesen a kis újonchoz, majd amikor beérek szuper halkan letérdelek hozzá és belecsavarom a lepedőbe, majd becsukom az ablakot. Megsimítom a fülét és halkan énekelni kezdek.
-...Sose félj, mert már biztos kezekben alszol, Ne aggódj Emy itt lesz neked... -Még dúdolgatok mikor apa belép egy nagy cumisüveggel.
-Nem zavarok? -Suttog.
-Mért kérdezed, ha úgy is bejössz? -Felállok és átölelem. -Van tejpor? 
-Persze, itt az első adag, még kicsit meleg várj vele pár percet.
-Nyugodtan alszik... köszönöm.
-Mit?
-Hogy, elterelted a figyelmemet ezzel a picurral. 
-Tényleg mi legyen a neve? -Ránézek a gidára aki éppen a takarót rágcsálja.
-Lány? Nem is néztem....
-Igen lány, szóval?
-Ööö nem tudom... pl ribizli? olyan picike az orra, és nagyon puha.
-Ribizli... tetszik! -Kacsint majd megpuszil. -A fiúkkal nem tudod, hogy mi történt?
-Mi... mi történtünk... de valaki elmondja, hogy mi folyik itt? Olyan furcsák vagytok.
-Jó úgy is jogod van tudni... -Mély levegőt vesz apu amitől kiráz a hideg. -Lenne itt pár dolgunk... 
-Az szuper!
-Az... -Mosolyog -Anyagot kell gyűjtenünk, a farkasok populációjáról. Tudod, hányan vannak, abból mennyi nőstény, hím ilyesmi.
-Igen eddig oké... de nem EZ a titok!
-Ez ugye elég hosszú dolog, így maradunk még egy ideig... meg utána is... -Mosolyodik el még jobban apu.
-Vagyis... 
-Vagy ide fogunk költözni, csak sok vele a dolog azért alszol pl itt mert a szállóban kész őrültek háza van. -Hangtalanul ugrok apu nyakába és sírós hangon szólalok meg.
-Ezt mért nem akartátok elmondani?
-Mert semmi se biztos... az biztos, hogy még maradunk legalább fél évet, de a többi nem... ezért.
-Annyira örülök! -Rámosolygok apura majd a tej után nyúlok. Kicsit felrázom majd a csuklómra csöppentek belőle. Ribizli felé nyúlok és az ölembe veszem, ahogy a cumisüveg a szájához ért elkezdett inni. 
-Gyönyörű ugye?
-Az... és eszik!
-Persze, még alig pár napos. Nem érzi még annyira az anyja hiányát... jó pótmama leszel.
-Köszi. -Ribizli szája szélén elkezdett kifolyni a tej így egy kicsit megdöntöttem, hogy ne folyjon annyi ki belőle.
-Akkor én megyek is...
-Várj! 
-Igen?
-Miről beszéltél Sbeastiannal? 
-A költözésről... de majd a többit ő mondja. Idehívjam? Persze, ha megtalálom.
-Igen, kérlek. -Felnézek apura aki valahogy más lett, nem őrül meg a tudattól, hogy van egy srác, aki nem csak egy barát... olyan nyugodt most... 
Kisétál majd a kicsi lassan elengedi az üveget. Elveszem előle és megnézem mennyit ivott. Hát... nem az egészet, még maradt, de azért elég szép adagot felhajtott. 
-Kopp-kopp. -Lép be Sebastian.
-Szia, pont most lakott jól. -Leül mellém és Ribizli füleit kezdi el simogatni.
-Mi lett a neve?
-Ribizli... lány.
-Gondoltam.
-Miből?
-Hát, szökne az öledből... -Halkan nevetni kezdtünk majd visszatettem az "ágyába".
-Miről beszéltetek apuval? Mondta, hogy ide költözünk... valameddig.
-Igen, nos... ugye, ha itt vagy itt kell enned, aludnod, tanulnod... én az utóbbival foglalkoztam.
-Vagyis? -Nézek a szemébe.
-Azt mondta anyukád, hogy járj iskolába... ne magántanárhoz... -Halk sikítással öleltem át.
-Szóval diák leszek? 
-Igen... a beiratkozásod, könnyen, ment mivel mi is oda járunk Lukassal. Hétfőn kezdesz.
-Kicsim! -Csókolom meg. -De várj hétfőn? most van péntek... 
-Őszi szünet volt...
-Tényleg? Jó tudni... de pl olyanok, hogy tankönyvek?
-Irtó nehéz volt megszerezni őket, anyukád dühöngött is miatta egy sort, de a szállótokon vannak.
-És ezt minek titkoltátok? 
-Mert... őszintén nem tudom... a szüleid ötlete volt, hogy hallgassak róla.
-Mindegy akkor ööö mit kell tudnom?
-Ez egy biológiára szakosodott gimi. Nincs vele semmi baj, a szabályok logikusak és a követelmények is teljesíthetőek. 
-Jól hangzik... és eggyel lejjebb járnék, mint te?
-Igen egy évfolyammal alattam lennél, Lukasnak ez az utolsó éve. 
-Milyen osztályba megyek majd?
-Kis létszámú osztályok vannak, te ugye 10-be mész majd, asszem 10.b, de nem tuti. Azt viszont tudom, hogy az osztály egésze felső fokú biológiát és kémiát tanul, állítólag az nagyon megy.
-Igen az elméletét tényleg tudom...
-A többi tantárgyat, meg majd megismered. 
-Szuper! -Felállok ránézek a kicsire aki nyugodtan alszik, majd megfogom Sebastian kezét és kihúzom a kis házból.

Mindig el kell rontani a kedvemet?! 8. fejezet

Reggel a még rózsaszín nap bevilágított az ablakon, így muszáj volt felülnöm. Nyújtóztam párat, megropogtattam az ujjaim és a bokám majd a cipőmet kezdem el keresni mikor egy árnyék húzódott végig a lépcsőn.
-Halk vagy de, van árnyékod. -Mondom miközben felhúzom a bakancsomat.
-Merre? -Hallom Lukas hangát.
-Ja, csak úgy ki... olyan szép a napfelkelte.
-Egyedül? -Lép mellém.
-Mért ne? -Nézek fel. -Meg lehet, hogy elcsavargok máshova is... 
-A szüleid meg fognak veszni...
-Ők hoztak el! -Mosolygok és az ajtó felé nyúlok. Megfogja a kezem és lassan lehúzza a kilincsről.
-Mi a francot képzelsz?! -Csattanok fel pár másodperc szótlanságból. 
-Nem akarom... hogy elmenj...
-Mert? -Húzom fel a szemöldököm.
-Mert mindig bajba kerülsz! -Forog és lehuppan a kanapéra.
-Hagy, legyen ez az én bajom kérlek! -Dühösen kinyitom az ajtót és kilépek a hideg hajnalba. 

Húsz perce megyek egy irányba (milyen jó már, hogy hoztam órát) és egyre jobban lefagynak az ujjaim. Jobbra egy kisebb patak folyik, pár jégdarabbal a víz tetején. Balra az erdő van, és előttem? Előttem semmi sincs, csak halvány árnyak. A könnyeim körbeölelik az arcom és forrón csöpögnek le az állom. Szipogok párat majd leülök egy korhadt törzsre. Mit csinálok? Sosem sírtam ennyit, egy hülye érzés miatt... Mi van ebbe a levegőbe ami ennyire érzékenyen érint? Ahogy így gondolkodtam mellettem megmozdult a bokor. Felugrok és hangosan kiálltok. Pár másodperc feszült csend állt be majd előbújt egy róka a bokorból. Lassan letérdeltem majd halkan nyüszögni kezdtem, mért ne a kutyáknál beválik! Kicsit megrettent amikor meghallott, de fokozatosan megszokott. Jó lehet, hogy több mint egy órát térdepeltem, de megérte, mert hozzáértem a füléhez. Persze azonnal hátrált és ijedten bámult, de akkor is... rókát még nem simogattam! Lassan hátráltam és amikor elég messze voltam felálltam. Ezzel nem ijesztettem meg, nyugodtan szaglászott tovább. Mosolyogva indultam vissza. Egy hosszú séta után megláttam a faházat és még nagyobb mosollyal léptem be. Hirtelen úgy éreztem szívrohamot kapok, vagy elájulok vagy mit tudom én. Sebastian egy szál boxerben állt és evett egy almát.
-Bocs. -Csuktam be gyorsan a szemeim. Nem kaptam választ, de azt éreztem, hogy közelebb jött. 
-Menjek ki?
-Ennyire csúnya vagyok? -Nevet.
-Dehogy! -Kinyitom a szemem és hiába muszáj volt bámulnom azokat a kockákat! 
-Édes, vagy ha nem hiszed el amit látsz.
-Állat... -Megfogom a kezét és egy kacér kacsintással sikerül zavarba hoznom. 
-Ööö... amúgy anyukád fent van és valami lapot bombáz éppen.
-Okés... -Közben a nyakát csókolgatom.
-Ennyire jó volt a séta? -A hátamat simogatva egyre beljebb húz a házba.
-Aha... meg te sem vagy utolsó. -Ezen mindketten nevetni kezdünk. -Szóval... anyu ideges?
-Mondhatni... sok a dolga, hisz évek óta nem volt itt. 
-Akkor csendben kéne lennünk? -Kacsintok újra.
-Kéne... de nem kötelező... -A hangja egyre mélyebb és szexibb lett. De ugye a technika... az, az átkozott 21. század... persze, hogy megszólalt a mobilom.
-Ilyen nincs! -Tolom el magamtól Sebastiant és dühösen nyúlok a zsebembe. Abban percben, hogy előkaptam Sebastian elvette és kinyomta. 
-Nem is lesz. -Belefúrja az orrát a nyakamba és lassan felhúz a lépcsőn.
-Várj én...
-Ne folytasd... csak szeretnék veled lenni és SEMMIT tenni.
-Ez tuti? 
-Tuti. -Nyugodtan eltolom magamtól és lassan felsétálok a lépcsőn. Amikor beérek a szobájába elnyúlok az ágyon és egy régi poros képet nézegetek a polcon. Egy rajz vagy mi... 
Arra eszmélek fel, hogy Sebastian egyre jobban elmerül a számban és apu hangja az ajtó elől szól. Rettegve ülök fel és idegesen keresem Sebastian szemét. Ő magabiztosan benyúl a szekrényébe és felvesz egy nadrágot majd rezzenéstelen hangon válaszol a hangra.
-Gyere... -Közben leül az íróasztalhoz és a kezembe nyom egy könyvet. Fellapozom és úgy teszek, mint ha olvasnám Ő közben a fiókokban turkál. Amikor apu belépett az ajtón hirtelen újra könnyek gyűltek a szemembe és kirobbanni készültek.