Mosolyogva követ és halkan becsukja az ajtót.
-Mire készülsz?
-Csak, gondoltam ne zavarjuk Ribizlit.
-Cseles... gyere tanuljunk. -Kacsint és a ház felé indul.
-Ezentúl ez vár rám? -Grimaszolok párat, majd Sebastian után megyek. A szobájában elővesz pár könyvet és leül az ágyra. Mellébújok és érdeklődően nézem a könyvek borítóját.
-Irodalom? -Néz rám.
-Hát... kicsit rühellem... de, tőlem. -Belelapozok a tankönyvebe és elkezdek olvasni egy verset. -Olyan rég olvastam németül... inkább az angolhoz szoktam.
-Majd belejössz. Hisz folyékonyan beszéled.
-Jó, ezen a nyelven tanultam meg beszélni! Meg olvasni! Nem az el tudom olvasni, csak már rég láttam német verset...
-Remélem sokáig maradtok.
-Én is. -Mosolygok és továbblapozok.
-Ennyire izgulsz a suli miatt? -Fogja meg a remegő térdem.
-Lehet. -Felnézek a szemeibe és megcsókolom. Becsukom a könyvet. Sebastian magához húz és a hátamat simogatja.
-Mit olvastál? -Mosolyog. Kinyitom újra a tankönyvet és megkeresem a lapot. A csomó vers, kérdés és magyarázat mellett ott virított egy kék 'Emmy' felirat.
-Mikor vettétek ezt az anyagot?
-Még év elején.
-Olyan édes vagy. -Újra megcsókolom és lassan elnyúlunk az egész ágyon.
-Vettétek ezt is? -Tolja az arcunk közé a füzetét.
-Beteg vagy? -Megfogom a homlokát és felülök.
-Megígértem...
-Hogy? -Felállok és felhúzom a szemöldököm.
-Nem tűnt fel, hogy apukád mennyire nyugodt? Vajon mért? -Ő is felül és úgyszintén kérdően rántogatja a szemöldökét.
-Képes volt veled megígértetni?! -Csattanok fel dühösen.
-Lazulj már el. Nincs gond!
-Oké, tanuljunk. -Visszaülök mellé és beletúrok a táskájába. Előveszek egy könyvet amire ez van írva: Fizika 10. Várj. Te nem 11-es vagy?
-Ez úgy látszik még a tiéd. -Veszi ki a kezemből. -Nem gond, megcsinálunk pár példát? -Mosolyog rám.
-Tőlem. Keresek egy tollat és nekiállunk kivégezni a munkafüzetet.
Kb. egy óra múlva eszmélek fel.
-Jesszus! Ribizli. -Becsapom a könyvet és kirohanok a kis házba. Ribizli nyugodtan fekszik a helyén. Letérdelek mellé és kicsavarom a pólyájából. Lerakom és a kis gida remegő lábakkal lépked az ablak felé. Tüsszent egyet és visszanéz rám. Na gyerünk! Mit tudsz? -Mosolygok a kicsire, aki visszafordul és az ölembe fekszik. Nyalogatja a kézfejemet és kíváncsi tekintettel rágcsálgatja a pulcsim bő ujját. Kirakom az ölemből és az ajtó felé veszem az irányt. A kis ribizli gyorsan utánam jön és a nadrágomat rágcsálja. -Megnehezíted az életemet! Gyere. -Kinyitom az ajtót és megvárom, míg a csöppség is kijön. A száraz levelek megroppannak a patái alatt és ő botladozva néz körül. -Erre gyere. -Kiálltok felé. A kicsi engedelmesen kocog mellém és, mint az anyukáját úgy követ a konyháig. Ott a csempén csúszkálva járkál.
-Ő ki? -Hallom Luke hangját.
-Ribizli. Apu találta az úton.
-Szegénykém. -Leguggol Ribizli mellé és megsimítja.
-Segítesz? -Nézek Lukasra.
-Persze. Feláll és mellém lép.
-Sose ment a por kimérése.
-Megcsinálom, hagyd csak. -Kiveszi a kezemből az üveget és elkezdi öntögetni. Leülök az egyik székre és unottan kalimpálok a lábammal.
-Örülsz, hogy maradunk?
-Még jó. Bírlak, és az öcsém végre nem olyan búskomor depressziós állat, mint amilyen egész nyáron volt.
-Tessék?
-Akkor tudta, meg hogy Amerikába költöztetek. Biztos vol benne, hogy elfelejtetted már és, hogy kint maradtok.
-Édes...
-Itt a tej. Bár elég forró.
-Köszi. -Zavartan veszem el Lukastól az üveget és Ribizlire nézek. -Gyere Ribizli! -A kicsi felnézett rám és engedelmesen jött utánam. Visszasétáltunk a kis házba és ott még hűtöttem pár percig a tejet, majd leültem a földre és megettem ribizlit. Ezt az adagot már mind megitta. -Ügyes vagy kicsim. Megpuszilom a fülét és elindultam kifelé. Az volt a tervem, hogy Ribizli itt marad aludni, de ő neki ezt senki se mondta el. Lelkesen követett és amikor bezártam az ajtót keservesen böködte az ajtót. Próbáltam nem figyelni erre és kemény maradni, de nem bírtam. Kinyitom az ajtót és gyengéd hangon terelgetem be a házba Ribizlit.
Amikor beértünk apu állt meg előttünk.
-Látom nincs sok baja. -Mosolyog.
-Elég eleven.
-Amúgy Sebastian azt monda, hogy hozzam el a könyveidet... itt is vannak csak nem értem minek.
-Tanultunk, csak ránéztem Ribizlire és megetettem.
-Akkor hagylak is titeket, meg kéne találnom Raisont... -Kimegy és ekkor veszem észre Sebastiant a konyhában. Oda megyek hozzá és Ribizli utánam.
-Milyen jól nevelt. -Nevet.
-Azt hiszi az anyukája vagyok. Szívszaggató. -Ülök le mellé. -Nagyot sóhajt és megfogja a kezem. Mosolyog és az ölébe húz.
-Azt nem ígértem meg, hogy nem foglak szeretni. -Zavartan nevetek és megcsókolom.
-Mit nézzünk át?
-Töri? Mondjuk kicsit sem emlékszem! -Nevetünk és Sebastian leveszi a nagy könyvkupacról a töri tankönyvemet.
-Ebben az évben alig tanulta még törit.
-Akkor behozzuk a lemaradást! -Kacsint és szorosan átölel. Megkeressük a megfelelő fejezetet és átrágjuk magunkat vagy nyolc oldalon.
-Huhh, nem könnyű. -Nézek Sebastianra.
-Őszintén fogalmam sincs, hogy én ezt mikor tanultam. Arra sem emlékszem, hogy tanultam ilyet! De te remélem jobb vagy töriből, mint én.
-A remény hal meg utoljára. -Nevetünk és megoldjuk a munkafüzeti feladatokat.
-Tartsunk szünetet? -Kirak az öléből és feláll. -Kérsz valamit? -Elővesz egy adag rágcsát és felém nyújtja.
-Igen, köszi. -Veszek és Ribizlire nézek, aki nyugodtan szunyókál a szőnyegen. -Ő fáradt ki legjobban. -Mosolygok és az órára nézek. -Fél öt.
-Elég mára?
-Még átnézzük a nyelvtant? Mert oké, hogy tudok írni, csak alig tanultam német nyelvtant.
-Persze. -Nyugodtan mosolyog és kinyitja a a könyveimet. -Aha... jó... tollbamondás? -Néz rám.
-Tőlem. -Leülök és előveszek egy füzetet és egy tollat. Ahogy diktál Sebastian úgy jövök rá, baromi nehéz ez a német helyesírás! Állandóan az angol szabályok jutnak eszembe. A végén sóhajtok egyet és felállok. -Elég nehéz...
-Nyugi,bele fogsz jönni. -Megnézi a füzetemet és halkan nevet. -Olyanok a hibáid, mint egy elsősnek.
-Jó hagyjál már!
-De amúgy nem olyan borzalmas. Na nézzük meg a neveket. -Visszaülök és együtt írogatjuk le a különböző nevetek.
-Meg kell etetnek Ribizlit. -Állok fel. Megcsinálom a tejét és felkeltem a csöppséget. Ahogy a cumisüveget a szájához rakom mohón kezd falni. Sebastian letérdel mellém és együtt nézzük Ribizlit. -Olyan törékeny.
-Legalább eszik. -Ahogy elnézem Sebastian halvány mosolyát és csillogó szemeit rá kellett jönnöm, ez a srác minden eleme helyes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése