Fizika tanár 13. fejezet

-Jó napot osztály, hogy telt a szünet? -Áll meg a tanári pad előtt egy középkorú kicsit őszes hajú férfi.
Mi köszönünk, a két hetes jelent, majd leülünk. 
-Látom van egy új diák. -Mosolyog rám.
-Igen, jó napot. -Köszönök kicsit zavartan. -Emylia Meekin. Emy. 
-Niklas Möller. -Újból rám mosolyog és előveszi a naplóját. -Jó... látom közel vagyunk a nagy dogához... akkor ma még gyorsan átfutjuk az elektromosságot, jó? -Becsukja a vastag kék könyvet és felírja a táblára a címet.
Egész órán a magántanárommal tanult jegyzeteimet nézegettem, mi van már meg. Anja az egyik szemöldökét felhúzva nézte mit csinálok. 
-Ez mi? -Mutat a sok lapra.
-Régebbi jegyzeteim. -Válaszolok röviden, mivel full képzavar volt a fejemben. 
Amikor megszólalt a szabadságomat jelző csengő nagyot sóhajtva álltam fel, és a tanár úrhoz sétáltam.
-Lenézést. Csak arról lenne szó, hogy magántanuló voltam és...
-Add csak. -Nyúl az összegyűrt lapok felé. Engedelmesen odaadom és nézem a többieket, akik kíváncsi szemekkel méricskéltek. -Aha... igen... ma van korep, nem hiszem, hogy innen sokan jönnének. Ha akarod gyere.
-Ott leszek. -Mosolygok és a táskámba rakom a jegyzeteimet. 
-Amúgy honnan jöttél? Szépen, de nem tökéletesen beszéled a nyelvet. 
-Hát most Amerikából költöztünk ide, de sok helyen laktam már. A szüleim munkájához tartozik a hosszabb távollét, így pár évente költözünk. 
-Hol dolgoznak a szüleid?
-Zoológusok. És úgy néz ki hosszú ideig maradunk itt. 
-Értem. És milyen Németország?
-Imádom. Itt nőttem fel. Körülbelül. Szóval imádok itt lenni. 
-Szívesen beszélgetnék még Emy, de ügyeletes vagyok. Várlak! -Megint mosolygott, mint ha csak ez az egy arckifejezése lenne.
-Viszont látásra! -Kisétálok a teremből és egyenesen a büfé felé veszem az irányt. Hol máshol lenne Sebastian? 
-Hahó baba. -Hallom meg a hangját. Sebastian egy radiátoron ült a termünk mellett.
-Szia. -Ölelem át.
-Na, milyen volt az első óra? -Kicsit szarkasztikusan beszél, neki valamiért ez tök poén, hogy ez az első sulinapom...
-Egész jó. Szimpatikus a tanár. 
-Möller? -Nevet. -Minden lány imádja. 
-Jaj, ne féltékenykedj. -Lehúzom a radiátorról és inkább kimegyünk az udvarra. 
-Nem féltékenykedem, csak mondtam... Milyen órád lesz? 
-Tesi? Talán... -Mélyen elgondolkodtam. -Vagy töri? Mit tudom én! -Ő csak nevet és átölel. 
-Kis hebrencsem. 
-Ja, igen megyek fizika korepre. Apunak majd szólsz, ha hazaértek?
-Hívd fel. -Nyel egy nagyot. -Én csak későn érek haza.
-Merthogy? -Keresem a tekintetét, de nem tudom elkapni. 
-Izé... lesz ilyen,,, vagyis,,, elugrunk a haverokkal. 
-Hova? -Fürkészem tovább az arcát.
-Ahh... valahova, a világba. Még mi se tudjuk. -Belerúg egy kőbe és idegesen fordul meg.
-És ez mért titok? -Követem a mozdulatát és elé állok.
-Mert még én se tudom mért megyen el... csak muszáj. 
-Merthogy? -Nevetésre húzza a száját majd rám néz.
-Nem lehetne, hogy csak sétálunk? 
-Utálom, ha hülyének kéznek. De tőlem kódorogjál. Nem tartozol magyarázattal. -Elindulok az ajtó felé. -Na mi van nem jössz?
-Ilyenkor olyan kétértelmű vagy... tudlak utálni. 
-Tőlem. -Mosolygok és ránézek a mobilomra. -Mindjárt csengetnek, gyere. -A keze után nyúlok és ő megfogja. 
-Mért érzem úgy, hogy otthon ezért még veszekedni fogunk?
-Nem az én stílusom nyíltan gyilkolni. -Kacsintok és besétálunk az aulába. Én elmegyek a tesi terem felé (Max pont jókor jött le) Sebastian pedig a kémia terembe. 
-Ilyen jóba vagy a szőkeséggel? 
-A szőkeséggel lakok, egy ideig. 
-Mivan?
-De imádom ilyenkor az arcotokat! -Nevetek és félredobom a hajamat. -A ház mizériát még intézik a szüleim, és mivel Sebastian családja kb. az én családom is, ami így kicsit fura... szóval a mosószobában alszom. 
-Nem vagy egy hétköznapi gyerek. De nem gond. -Kacsint és én a lány, ő a fiú öltözőbe megyünk be.

Az első óra előtti nyüzsi. 12. fejezet

Az úton (ami kb. tíz perc lehetett) próbáltam nem remegni az izgalomtól, de hát... első nap a suliban, elég para. Az út melletti bokrok alól kis süni orrokat lehetett látni, a fákon madarak és mókusok. 

-Apa. -Szólalok meg halk hangon.

-Igen? -Mosolyog bele a visszapillantó tükörbe.

-Imádom ezt a várost.

-Örülök. -Bekanyarodunk egy kis utcába és ekkor pillantottam meg az iskolát.

-Az lenne? -Mutatok előre.

-Igen. 

Amíg odaértünk csendben néztem az épületet és gondolatban már láttam ahogyan ott szerencsétlenkedek az aulában. Amikor lefékezett apu a bejárat előtt lehajtott fejjel szálltam ki.

-A srácoknak nyolc órájuk van, neked csak hét, ha akarod érted jövök csak híj, viszont ne utánuk érj haza, okés? -Néz rám.

-Persze értettem. -Mosolygok és becsukom az ajtót.

Nagy levegőt veszek és belépek a kapun. Egy rendezett, szép kertet láttam aminek a két szélén foci és kosárpálya van, pár pingpong asztal és igazán érdekes kis nyitott házikó. Ahogy méregettem az udvart észre kell vennem, hogy elértem a nagy üveges ajtót. Kinyitom és besétálok. Ahogy beérek meglátom az óriási aulát, a szekrényeket amik szép katonás sorban állnak a bal oldali falnál. Egy csomó tini rohangál, beszélget vagy smárol. 

-210-es terem. 210-es terem. -Ismételgetem halkan miközben a lépcsőn felfelé sétálok. Aztán beugrik, hogy meg kéne találnom az osztályfőnökömet. Szuper... mi is volt a neve valami Kristin  Strauss... vagy Strausen... mindegy! Odasétálok a tanári elé és amikor benézek... a német tanár urak tényleg mind... olyan "woah de szexi" alkatúak?! Vagy csak én tévedtem el? Ahogy ezen gondolkoztam megszólított egy alacsony, göndör szőke hajú zöld szemű nő.

-Szia, kit keresel? 

-Ööö... Jó napot én... őszintén pontosan nem tudom... új vagyok... a 10.b-be járok és az osztályfőnökömet keresem, csak rossz a névmemóriám. Kristin Strau...

-Kristin Strauss. Te pedig Emylia Meekin vagy. -Nyújtja felém a kezét. Mosolyogva kezet fogok vele és bólogatok.

-Tényleg borzalmas a névmemóriám, sajnálom.

-Semmi baj, gyere. -Invitál be egy másik terembe, ahol egy szemüveges, magas, középkorú nő ül.

-Jó napot. -Köszönök halkan.

-Jó napot. -Válaszol a nő robotosan.

-Ő lenne Emylia, pár papírt még el kéne intézni.

-Értem gyere Emylia. -Elég savanyú arccal megyek a nőhöz, hisz ki hív egy tinédzsert a teljes nevén? Vagy itt Németországban nem egyértelmű az Emy? -Ezeket vidd haza és mutasd meg a szüleidnek, a beiratkozásoddal kapcsolatos pénzügyek. Tőled meg ide kérek egy aláírást, hogy átvetted. -Aláírom a lapot, felmarkolom a szüleimnek szánt "pénzügyekkel kapcsolatos" papírokat és az ajtó felé veszem az irányt.

-Viszont látásra...

-Frau Schuster. -Bólintottam mosolygósan, mivel vissza nem tudtam volna mondani a nevét, így inkább gyorsan ki is mentem. Az ajtón kívül nagyot sóhajtottam és újra nekiindultam a lépcsőknek. Ahogy felértem az első emeletre megszólítottam egy alacsony, barna hajú srácot.

-Szia, nem tudod véletlenül, hogy hol van a 10.b? Új vagyok. 

-Szia, jót kérdezel én is új vagyok. -Erre mindketten felnevetünk. -De azt tudom, hogy a tizedikes osztályok fent vannak a másodikon, az unokatestvérem ide jár.

-Köszi, viszlát. -Mosolygok és elindulok a második emeletre. Amikor felérek szembe találom magamat a 10.b-vel. 

-Szuper. -Motyogom halkan. Belépek és egy elég állatszagú terembe találom magamat. Mindenki a padokon beszélget, de ahogy becsukom magam mögött az ajtót felém néznek.

-Hello. -Köszönök halkan. Körülnézek és meglátok egy üres helyet. Odasietek és megkérdezem a mellette ülő gyereket szabad-e a hely.

-Aha ülj le. Új vagy? -Kérdezi egy koromfekete középhosszú hajú lány.

-Igen. Emy. -Mosolygok miközben leülök.

-Anja. Te nem német vagy, ugye? -Néz rám sejtelmes tekintettel.

-Nem, ausztrál, de igazából, már mindenféle állampolgár voltam. 

-Elszöktél otthonról?

-Jaj, dehogy csak a szüleim zoológusok, sokat költözünk. 

-Értem. Akkor dzsungelcsaj üdv itt. -Félmosolyra húzom a számat és halk nevetéssel veszem elő az órarendemet.

-Szia angyal Max Wirtz vagyok. -Kacsint rám egy szőke srác.

-Emy, de esélytelen. -Húzom össze az ajkaimat.

-Mindegy majd szakítasz. -Kacsint és tovább megy.

-Amúgy rendes srác, csak a többiek előtt nyomatja ezt a full menőséget. -Mondja Anja.

-Köszi. Még kire kell odafigyelnem? -Súgom.

-Látod azt a raszta hajú csajt? Na ő a barátnőm, szóval ha bántod meghalsz. -Kicsit erőltetetten nevetek majd bólintok. -Az a falka srác -mutat a padon ülős társaságra. -csak ártanak neked, meg mindenkinek, szóval inkább kerüld el őket. Ott azok a nyomik. -bök rá néhány olvasgató lányra/fiúra. -A többiek normálisak. -Mosolyog és feláll.

-Kösz. -Én is felállok és előveszem a könyveimet az első órámra, ami ebben a teremben lesz. 

-Jól áll a vörös. -Hallok meg egy mély hangot.

-Kösz. -Fordulok a hang felé. 

-Uhh és előröl még szebb vagy. -Mosolyog.

-Köszi, de 

-Foglalt vagy, gondoltam -Amúgy nem azért mondtam, tudod nem jössz be. Meg úgy általában a lányok nem jönnek be.

-Vagyis...

-Igen meleg vagyok. Csak gondoltam idejövök.

-Emy vagyok. -Nyújtom felé a kezem.

-Max. -Mosolyog. -És mi járatban erre Emy? Sose láttalak.

-Hát már vagy tíz éve nem voltam Németországba. A szüleim zoológusok és sokat költözünk. De mindig is imádtam ezt a helyet.

-Menő lehetett.

-Hát... annyira azért nem... nincs túl sok ismerősöm a korosztályomból... -És ekkor életemben először meghallottam a csengőt. Nem tudom mért, lehet, hogy ez alap benne van az emberekbe, de kirázott tőle a hideg.

-És ki a szerencsés?

-Tessék? -Kérdezek vissza értetlenkedő arccal.

-Foglalt vagy, nem?

-Ja... egy tizenegyedikes, Sebastian.

-Ajj, még a srác is jó... máris utállak titeket. -Nevet.

-Köszi. -Én is nevetek miközben beleboxolok a vállába. Aztán bejön egy tanár és mindenki megáll a helyén. Mellém áll Anja és ezennel vége a jókedvnek, mindenki üveges tekintettel néz előre.

Blogversenyre jelentkeztem :)

Egy blogversenyre jelentkeztem, egyik követelmény, hogy tegyem ki ezt a képet.

Köszönöm a lehetőséget :) 

Ez a blog indította a versenyt--> http://segitsegamindenkinek-giger.blogspot.hu/2014/12/blogverseny.html

Már a készülődés is fárasztó... milyen lesz a suli?! 11. fejezet

Elsőnek elnézést kérek az előző fejezet íráshibái miatt. Nincs mentségem, sajnálom... remélem ettől eltekintve tetszett és ezt a fejezetet is elolvassátok :) 

Reggel anyu halk hívása keltett fel.
-Kicsim, suli. -Nyitja ki az ajtót.
-Megyek. -Mondom holdkórosan. Forgok párat, majd felülök és a telefonomért nyúlok. Megnézem az időt és szörnyülködve látom, hogy még csak hat óra. Kimászok az ágyból és megcsap a hideg levegő. Felveszek egy vastag bolyhos zoknit és kisétálok. 
-Jó reggelt kicsim. -Áll meg apa mellettem.
-Szia. Nincs még túl korán? -Nézek reménykedve apura.
-Még el kell intéznünk pár dolgot a suliban, meg gondolom Ribizlit is látni szeretnéd.
-Még jó. Tényleg, ő rá ki fog vigyázni?
-Raison ma itthon lesz szóval ő, aztán majd alakul. Ne félj jól el lesz. -Bólogatok miközben a fürdőszoba felé indulok. Szerencsére szabad volt, szóval bevágódtam és lezuhanyoztam.  Amikor már ott tartottam, hogy a fésűért nyúlok kopogtak.
-Várj egy kicsit, mindjárt kész vagyok. -Mondom és tovább készülődök.
-Bejöhet egy négylábú? -Hallom Jeremy hangját.
-Persze. -Válaszolok nevetve, és a résnyire nyitott ajtón bebaktat Ribizli. -Kicsim. -Ölelem át. -Ma Raison fog rád vigyázni, fogadj neki szót jó? -Simogatom meg a fejecskéjét. Mint ha értené a kicsi bólogat és az ajtó felé indul. Magam köré csavarok egy törülközőt és kinyitom. Ribizli lefut a lépcsőn és mosolyogva megyek a "szobám" (A mosószobába raktunk egy matracot és kész is a tökéletes háló) felé. Pár percig nézegetem a ruháimat aztán megálmodom, hogy mit is fogok felvenni. Egy fekete csőgatyánál és a piros ejtett vállú fölsőmnél maradtam. Felöltözöm és lesétálok a konyhába. Ott Lukas tekintetébe futok bele.
-Szia. Van reggeli? -Mosolygok rá és a hűtő felé veszem az irányt.
-A tűzhelyen egy kis rántotta. -Úgy méreget a szemével, mint ahogy a farkas szokta a zsákmányát.
-Mi az, mi van rajtam? -Nézek rémülten a szemébe.
-Semmi... csak... -Elvörösödik. -Tényleg megnőttél. Gyönyörű vagy. -Mosolyog.
-Köszi, édes vagy. -Veszek a rántottából és leülök. Sebastian is lejön a konyhába.
-Sziasztok. -Lép Lukas mellé.
-Gratu a csajodhoz. -Boxol bele a vállába és átmegy a nappaliba.
-Szia. Tényleg ennyire eltaláltam a ruhát? -Nézek Sebastianra.
-Az biztos, hogy dögös vagy. Örülni fognak az osztálytársaid... legalábbis a fiúk.
-Idióta! -Nevetünk és leül mellém. 
-Apukád merre?
-Fogalmam sincs. Gondolom valahol kint... Kivel fogok menni?
-Mi Lukassal buszozunk, de szerintem ma bevisz apukád. -Beleiszik a teájába és elégedetten mosolyog.
-Szuper. A cuccaim?
-Ott vannak. -Mutat egy halom könyvre a nappaliban. -Az órarendedet Lukas kérte el.
-Köszi. -Lerakom a tányért és miközben a nappaliba megyek megpuszilom Sebastian fejét.
-Itt az órarend. -Mutatja fel Lukas.
-Köszi. -Veszem el tőle.
-Én nem kapok puszit? -Néz rám nevetve.
-Jaj, dehogynem! -Mondom nyájasan és őt is megpuszilom. 
-Emy, ne legyél ennyire jótékony. -Veregeti meg a vállam Jeremy. -Lukas egy álszent. -Löki el mellőlem a fiát.
-Tudom, de ma jó kedvem van. -Kacsintok és a könyveimhez lépek. -Letérdelek és kiválogatom, hogy melyik kell mára.  Amikor ezzel végeztem és bepakoltam a táskámba apu nyitott be.
-Na kész vagy Em? 
-Majdnem, mindjárt jövök. -Felfutok a szobámba és a sminkes táskámba nyúlok. Gyorsan feldobok egy kis szempillaspirált, szemkontúrt és szájfényt, majd lemegyek. Sebastian éppen az ajtó felé megy.
-Szia! -Néz rám. 
-Várj már. -Mosolygok és miután felvettem a táskámat mellé állok. Megcsókolom és megigazítom a haját, mivel elég brutálisan sikerült.
-Apud a kocsinál vár. -Mosolyog és a karomat simogatja. Bólogatok és apa felé veszem az irányt.

Tanulás, Ribizli, Tanulás, Ribizli 10. fejezet

Mosolyogva követ és halkan becsukja az ajtót.
-Mire készülsz?
-Csak, gondoltam ne zavarjuk Ribizlit.
-Cseles... gyere tanuljunk. -Kacsint és a ház felé indul.
-Ezentúl ez vár rám? -Grimaszolok párat, majd Sebastian után megyek. A szobájában elővesz pár könyvet és leül az ágyra. Mellébújok és érdeklődően nézem a könyvek borítóját.
-Irodalom? -Néz rám.
-Hát... kicsit rühellem... de, tőlem. -Belelapozok a tankönyvebe és elkezdek olvasni egy verset. -Olyan rég olvastam németül... inkább az angolhoz szoktam. 
-Majd belejössz. Hisz folyékonyan beszéled.
-Jó, ezen a nyelven tanultam meg beszélni! Meg olvasni! Nem az el tudom olvasni, csak már rég láttam német verset... 
-Remélem sokáig maradtok.
-Én is. -Mosolygok és továbblapozok. 
-Ennyire izgulsz a suli miatt? -Fogja meg a remegő térdem. 
-Lehet. -Felnézek a szemeibe és megcsókolom. Becsukom a könyvet. Sebastian magához húz és a hátamat simogatja. 
-Mit olvastál? -Mosolyog. Kinyitom újra a tankönyvet és megkeresem a lapot. A csomó vers, kérdés és magyarázat mellett ott virított egy kék 'Emmy' felirat.
-Mikor vettétek ezt az anyagot?
-Még év elején.
-Olyan édes vagy. -Újra megcsókolom és lassan elnyúlunk az egész ágyon. 
-Vettétek ezt is? -Tolja az arcunk közé a füzetét.
-Beteg vagy? -Megfogom a homlokát és felülök.
-Megígértem...
-Hogy? -Felállok és felhúzom a szemöldököm.
-Nem tűnt fel, hogy apukád mennyire nyugodt? Vajon mért? -Ő is felül és úgyszintén kérdően rántogatja a szemöldökét.
-Képes volt veled megígértetni?! -Csattanok fel dühösen.
-Lazulj már el. Nincs gond!
-Oké, tanuljunk. -Visszaülök mellé és beletúrok a táskájába. Előveszek egy könyvet amire ez van írva: Fizika 10. Várj. Te nem 11-es vagy?
-Ez úgy látszik még a tiéd. -Veszi ki a kezemből. -Nem gond, megcsinálunk pár példát? -Mosolyog rám.
-Tőlem. Keresek egy tollat és nekiállunk kivégezni a munkafüzetet. 

Kb. egy óra múlva eszmélek fel.
-Jesszus! Ribizli. -Becsapom a könyvet és kirohanok a kis házba. Ribizli nyugodtan fekszik a helyén. Letérdelek mellé és kicsavarom a pólyájából. Lerakom és a kis gida remegő lábakkal lépked az ablak felé. Tüsszent egyet és visszanéz rám. Na gyerünk! Mit tudsz? -Mosolygok a kicsire, aki visszafordul és az ölembe fekszik. Nyalogatja a kézfejemet és kíváncsi tekintettel rágcsálgatja a pulcsim bő ujját. Kirakom az ölemből és az ajtó felé veszem az irányt. A kis ribizli gyorsan utánam jön és a nadrágomat rágcsálja. -Megnehezíted az életemet! Gyere. -Kinyitom az ajtót és megvárom, míg a csöppség is kijön. A száraz levelek megroppannak a patái alatt és ő botladozva néz körül. -Erre gyere. -Kiálltok felé. A kicsi engedelmesen kocog mellém és, mint az anyukáját úgy követ a konyháig. Ott a csempén csúszkálva járkál.
-Ő ki? -Hallom Luke hangját.
-Ribizli. Apu találta az úton.
-Szegénykém. -Leguggol Ribizli mellé és megsimítja. 
-Segítesz? -Nézek Lukasra.
-Persze. Feláll és mellém lép.
-Sose ment a por kimérése.
-Megcsinálom, hagyd csak. -Kiveszi a kezemből az üveget és elkezdi öntögetni. Leülök az egyik székre és unottan kalimpálok a lábammal. 
-Örülsz, hogy maradunk?
-Még jó. Bírlak, és az öcsém végre nem olyan búskomor depressziós állat, mint amilyen egész nyáron volt.
-Tessék?
-Akkor tudta, meg hogy Amerikába költöztetek. Biztos vol benne, hogy elfelejtetted már és, hogy kint maradtok.
-Édes...
-Itt a tej. Bár elég forró.
-Köszi. -Zavartan veszem el Lukastól az üveget és Ribizlire nézek. -Gyere Ribizli! -A kicsi felnézett rám és engedelmesen jött utánam. Visszasétáltunk a kis házba és ott még hűtöttem pár percig a tejet, majd leültem a földre és megettem ribizlit. Ezt az adagot már mind megitta. -Ügyes vagy kicsim. Megpuszilom a fülét és elindultam kifelé. Az volt a tervem, hogy Ribizli itt marad aludni, de ő neki ezt senki se mondta el. Lelkesen követett és amikor bezártam az ajtót keservesen böködte az ajtót. Próbáltam nem figyelni erre és kemény maradni, de nem bírtam. Kinyitom az ajtót és gyengéd hangon terelgetem be a házba Ribizlit.
Amikor beértünk apu állt meg előttünk.
-Látom nincs sok baja. -Mosolyog.
-Elég eleven. 
-Amúgy Sebastian azt monda, hogy hozzam el a könyveidet... itt is vannak csak nem értem minek.
-Tanultunk, csak ránéztem Ribizlire és megetettem. 
-Akkor hagylak is titeket, meg kéne találnom Raisont... -Kimegy és ekkor veszem észre Sebastiant a konyhában. Oda megyek hozzá és Ribizli utánam.
-Milyen jól nevelt. -Nevet.
-Azt hiszi az anyukája vagyok. Szívszaggató. -Ülök le mellé. -Nagyot sóhajt és megfogja a kezem. Mosolyog és az ölébe húz. 
-Azt nem ígértem meg, hogy nem foglak szeretni. -Zavartan nevetek és megcsókolom. 
-Mit nézzünk át? 
-Töri? Mondjuk kicsit sem emlékszem! -Nevetünk és Sebastian leveszi a nagy könyvkupacról a töri tankönyvemet. 
-Ebben az évben alig tanulta még törit. 
-Akkor behozzuk a lemaradást! -Kacsint és szorosan átölel. Megkeressük a megfelelő fejezetet és átrágjuk magunkat vagy nyolc oldalon. 
-Huhh, nem könnyű. -Nézek Sebastianra.
-Őszintén fogalmam sincs, hogy én ezt mikor tanultam. Arra sem emlékszem, hogy tanultam ilyet! De te remélem jobb vagy töriből, mint én.
-A remény hal meg utoljára. -Nevetünk és megoldjuk a munkafüzeti feladatokat. 
-Tartsunk szünetet? -Kirak az öléből és feláll. -Kérsz valamit? -Elővesz egy adag rágcsát és felém nyújtja. 
-Igen, köszi. -Veszek és Ribizlire nézek, aki nyugodtan szunyókál a szőnyegen. -Ő fáradt ki legjobban. -Mosolygok és az órára nézek. -Fél öt.
-Elég mára?
-Még átnézzük a nyelvtant? Mert oké, hogy tudok írni, csak alig tanultam német nyelvtant.
-Persze. -Nyugodtan mosolyog és kinyitja a a könyveimet. -Aha... jó... tollbamondás? -Néz rám.
-Tőlem. -Leülök és előveszek egy füzetet és egy tollat. Ahogy diktál Sebastian úgy jövök rá, baromi nehéz ez a német helyesírás! Állandóan az angol szabályok jutnak eszembe. A végén sóhajtok egyet és felállok. -Elég nehéz...
-Nyugi,bele fogsz jönni. -Megnézi a füzetemet és halkan nevet. -Olyanok a hibáid, mint egy elsősnek.
-Jó hagyjál már! 
-De amúgy nem olyan borzalmas. Na nézzük meg a neveket. -Visszaülök és együtt írogatjuk le a különböző nevetek. 
-Meg kell etetnek Ribizlit. -Állok fel. Megcsinálom a tejét és felkeltem a csöppséget. Ahogy a cumisüveget a szájához rakom mohón kezd falni. Sebastian letérdel mellém és együtt nézzük Ribizlit. -Olyan törékeny.
-Legalább eszik. -Ahogy elnézem Sebastian halvány mosolyát és csillogó szemeit rá kellett jönnöm, ez a srác minden eleme helyes.  

Ribizli, és az igazai jól hír 9. fejezet

-Nem zavarok? -Még mindig némán meredtem apura aki éppen egy kis őzgidát tart.
-Nem, csak eltűntek a jegyzeteim... kéne a sulihoz. De ki ez a csöppség? -Sebastian apu mellé lép és érdeklődően néz a kicsire.
-Az út szélén volt... elütötték az anyját. Em, jól vagy? -Kéz rám apu.
-Aha... -Éreztem, hogy ha megszólalok újra könnyes lesz a tekintetem, így csak némán felálltam és én is kíváncsian néztem apura.
-Segíteni kéne... 
-Miben? -Kérdezek vissza eggyel magabiztosabb hangon.
-Helyet keresni neki, plusz etetni... nekünk izé anyáddal szóval...
-Van dolgotok ami titkos, értem... semmi gond elvállalom! -Azzal kiveszem apu kezéből a őzikét és elindulok lefelé.
-Kösz... 
-Ne segítsek? -Kérdezi Sebastian.
-Ráér az máskor? Beszélnünk kéne... tudod...
-Aha... okés... -Ezzel becsukta az ajtót. Még párszor vissza akartam lépni, de inkább a kicsire koncentráltam és elmentem a kis házba, ahol annak idején Half-ot nevelgettük. 

Elég poros volt minden... kerestem egy rongyot belecsavartam a kicsit és befektettem a spéci kiságyba amit még Jeremy készített. Kinyitottam az ablakot és letörölgettem a polcokat.
-Na picur milyen? Kicsit régi, de megteszik nem? -Amikor ránézek a kis gida már lehunyt szemekkel szuszogott. Becsukom az ablakot, csak résnyire hagyom nyitva, majd visszamegyek a házba. Sebastian és Lukas a konyhában ültek és beszélgettek.
-Komolyan? És ezt képesek eltitkolni... szia Emy hogy vagy? -Lukas olyan arcot vágott, mint ha valami véres titkot árult volna el...
-Sziasztok... ööö... egy takaróért jöttem, hideg van a kis házban. 
-Várj hozok egyet. -Ugrik fel Lukas, Sebastian pedig gyűlölködő szemekkel néz rá.
-Miről beszéltetek? -Ülök le mellé.
-Átlagos dolgokról... -Beletúr a hajába és a körmeit (?!!) nézegeti.
-Vagyis, valami újról és titkosról.... köze van apuhoz és amit levágott a szobában?
-Aham...
-Akkor tudod miről van szó.
-Igen...
-És nem fogod elmondani...
-Nem. -Ekkor Lukas a kezembe nyomott egy régi huzatot és szótlanul nézte Sebastiant.
-Megijesztetek... de áh nem érdekeltek! -Kimegyek a házból egyenesen a kis újonchoz, majd amikor beérek szuper halkan letérdelek hozzá és belecsavarom a lepedőbe, majd becsukom az ablakot. Megsimítom a fülét és halkan énekelni kezdek.
-...Sose félj, mert már biztos kezekben alszol, Ne aggódj Emy itt lesz neked... -Még dúdolgatok mikor apa belép egy nagy cumisüveggel.
-Nem zavarok? -Suttog.
-Mért kérdezed, ha úgy is bejössz? -Felállok és átölelem. -Van tejpor? 
-Persze, itt az első adag, még kicsit meleg várj vele pár percet.
-Nyugodtan alszik... köszönöm.
-Mit?
-Hogy, elterelted a figyelmemet ezzel a picurral. 
-Tényleg mi legyen a neve? -Ránézek a gidára aki éppen a takarót rágcsálja.
-Lány? Nem is néztem....
-Igen lány, szóval?
-Ööö nem tudom... pl ribizli? olyan picike az orra, és nagyon puha.
-Ribizli... tetszik! -Kacsint majd megpuszil. -A fiúkkal nem tudod, hogy mi történt?
-Mi... mi történtünk... de valaki elmondja, hogy mi folyik itt? Olyan furcsák vagytok.
-Jó úgy is jogod van tudni... -Mély levegőt vesz apu amitől kiráz a hideg. -Lenne itt pár dolgunk... 
-Az szuper!
-Az... -Mosolyog -Anyagot kell gyűjtenünk, a farkasok populációjáról. Tudod, hányan vannak, abból mennyi nőstény, hím ilyesmi.
-Igen eddig oké... de nem EZ a titok!
-Ez ugye elég hosszú dolog, így maradunk még egy ideig... meg utána is... -Mosolyodik el még jobban apu.
-Vagyis... 
-Vagy ide fogunk költözni, csak sok vele a dolog azért alszol pl itt mert a szállóban kész őrültek háza van. -Hangtalanul ugrok apu nyakába és sírós hangon szólalok meg.
-Ezt mért nem akartátok elmondani?
-Mert semmi se biztos... az biztos, hogy még maradunk legalább fél évet, de a többi nem... ezért.
-Annyira örülök! -Rámosolygok apura majd a tej után nyúlok. Kicsit felrázom majd a csuklómra csöppentek belőle. Ribizli felé nyúlok és az ölembe veszem, ahogy a cumisüveg a szájához ért elkezdett inni. 
-Gyönyörű ugye?
-Az... és eszik!
-Persze, még alig pár napos. Nem érzi még annyira az anyja hiányát... jó pótmama leszel.
-Köszi. -Ribizli szája szélén elkezdett kifolyni a tej így egy kicsit megdöntöttem, hogy ne folyjon annyi ki belőle.
-Akkor én megyek is...
-Várj! 
-Igen?
-Miről beszéltél Sbeastiannal? 
-A költözésről... de majd a többit ő mondja. Idehívjam? Persze, ha megtalálom.
-Igen, kérlek. -Felnézek apura aki valahogy más lett, nem őrül meg a tudattól, hogy van egy srác, aki nem csak egy barát... olyan nyugodt most... 
Kisétál majd a kicsi lassan elengedi az üveget. Elveszem előle és megnézem mennyit ivott. Hát... nem az egészet, még maradt, de azért elég szép adagot felhajtott. 
-Kopp-kopp. -Lép be Sebastian.
-Szia, pont most lakott jól. -Leül mellém és Ribizli füleit kezdi el simogatni.
-Mi lett a neve?
-Ribizli... lány.
-Gondoltam.
-Miből?
-Hát, szökne az öledből... -Halkan nevetni kezdtünk majd visszatettem az "ágyába".
-Miről beszéltetek apuval? Mondta, hogy ide költözünk... valameddig.
-Igen, nos... ugye, ha itt vagy itt kell enned, aludnod, tanulnod... én az utóbbival foglalkoztam.
-Vagyis? -Nézek a szemébe.
-Azt mondta anyukád, hogy járj iskolába... ne magántanárhoz... -Halk sikítással öleltem át.
-Szóval diák leszek? 
-Igen... a beiratkozásod, könnyen, ment mivel mi is oda járunk Lukassal. Hétfőn kezdesz.
-Kicsim! -Csókolom meg. -De várj hétfőn? most van péntek... 
-Őszi szünet volt...
-Tényleg? Jó tudni... de pl olyanok, hogy tankönyvek?
-Irtó nehéz volt megszerezni őket, anyukád dühöngött is miatta egy sort, de a szállótokon vannak.
-És ezt minek titkoltátok? 
-Mert... őszintén nem tudom... a szüleid ötlete volt, hogy hallgassak róla.
-Mindegy akkor ööö mit kell tudnom?
-Ez egy biológiára szakosodott gimi. Nincs vele semmi baj, a szabályok logikusak és a követelmények is teljesíthetőek. 
-Jól hangzik... és eggyel lejjebb járnék, mint te?
-Igen egy évfolyammal alattam lennél, Lukasnak ez az utolsó éve. 
-Milyen osztályba megyek majd?
-Kis létszámú osztályok vannak, te ugye 10-be mész majd, asszem 10.b, de nem tuti. Azt viszont tudom, hogy az osztály egésze felső fokú biológiát és kémiát tanul, állítólag az nagyon megy.
-Igen az elméletét tényleg tudom...
-A többi tantárgyat, meg majd megismered. 
-Szuper! -Felállok ránézek a kicsire aki nyugodtan alszik, majd megfogom Sebastian kezét és kihúzom a kis házból.

Mindig el kell rontani a kedvemet?! 8. fejezet

Reggel a még rózsaszín nap bevilágított az ablakon, így muszáj volt felülnöm. Nyújtóztam párat, megropogtattam az ujjaim és a bokám majd a cipőmet kezdem el keresni mikor egy árnyék húzódott végig a lépcsőn.
-Halk vagy de, van árnyékod. -Mondom miközben felhúzom a bakancsomat.
-Merre? -Hallom Lukas hangát.
-Ja, csak úgy ki... olyan szép a napfelkelte.
-Egyedül? -Lép mellém.
-Mért ne? -Nézek fel. -Meg lehet, hogy elcsavargok máshova is... 
-A szüleid meg fognak veszni...
-Ők hoztak el! -Mosolygok és az ajtó felé nyúlok. Megfogja a kezem és lassan lehúzza a kilincsről.
-Mi a francot képzelsz?! -Csattanok fel pár másodperc szótlanságból. 
-Nem akarom... hogy elmenj...
-Mert? -Húzom fel a szemöldököm.
-Mert mindig bajba kerülsz! -Forog és lehuppan a kanapéra.
-Hagy, legyen ez az én bajom kérlek! -Dühösen kinyitom az ajtót és kilépek a hideg hajnalba. 

Húsz perce megyek egy irányba (milyen jó már, hogy hoztam órát) és egyre jobban lefagynak az ujjaim. Jobbra egy kisebb patak folyik, pár jégdarabbal a víz tetején. Balra az erdő van, és előttem? Előttem semmi sincs, csak halvány árnyak. A könnyeim körbeölelik az arcom és forrón csöpögnek le az állom. Szipogok párat majd leülök egy korhadt törzsre. Mit csinálok? Sosem sírtam ennyit, egy hülye érzés miatt... Mi van ebbe a levegőbe ami ennyire érzékenyen érint? Ahogy így gondolkodtam mellettem megmozdult a bokor. Felugrok és hangosan kiálltok. Pár másodperc feszült csend állt be majd előbújt egy róka a bokorból. Lassan letérdeltem majd halkan nyüszögni kezdtem, mért ne a kutyáknál beválik! Kicsit megrettent amikor meghallott, de fokozatosan megszokott. Jó lehet, hogy több mint egy órát térdepeltem, de megérte, mert hozzáértem a füléhez. Persze azonnal hátrált és ijedten bámult, de akkor is... rókát még nem simogattam! Lassan hátráltam és amikor elég messze voltam felálltam. Ezzel nem ijesztettem meg, nyugodtan szaglászott tovább. Mosolyogva indultam vissza. Egy hosszú séta után megláttam a faházat és még nagyobb mosollyal léptem be. Hirtelen úgy éreztem szívrohamot kapok, vagy elájulok vagy mit tudom én. Sebastian egy szál boxerben állt és evett egy almát.
-Bocs. -Csuktam be gyorsan a szemeim. Nem kaptam választ, de azt éreztem, hogy közelebb jött. 
-Menjek ki?
-Ennyire csúnya vagyok? -Nevet.
-Dehogy! -Kinyitom a szemem és hiába muszáj volt bámulnom azokat a kockákat! 
-Édes, vagy ha nem hiszed el amit látsz.
-Állat... -Megfogom a kezét és egy kacér kacsintással sikerül zavarba hoznom. 
-Ööö... amúgy anyukád fent van és valami lapot bombáz éppen.
-Okés... -Közben a nyakát csókolgatom.
-Ennyire jó volt a séta? -A hátamat simogatva egyre beljebb húz a házba.
-Aha... meg te sem vagy utolsó. -Ezen mindketten nevetni kezdünk. -Szóval... anyu ideges?
-Mondhatni... sok a dolga, hisz évek óta nem volt itt. 
-Akkor csendben kéne lennünk? -Kacsintok újra.
-Kéne... de nem kötelező... -A hangja egyre mélyebb és szexibb lett. De ugye a technika... az, az átkozott 21. század... persze, hogy megszólalt a mobilom.
-Ilyen nincs! -Tolom el magamtól Sebastiant és dühösen nyúlok a zsebembe. Abban percben, hogy előkaptam Sebastian elvette és kinyomta. 
-Nem is lesz. -Belefúrja az orrát a nyakamba és lassan felhúz a lépcsőn.
-Várj én...
-Ne folytasd... csak szeretnék veled lenni és SEMMIT tenni.
-Ez tuti? 
-Tuti. -Nyugodtan eltolom magamtól és lassan felsétálok a lépcsőn. Amikor beérek a szobájába elnyúlok az ágyon és egy régi poros képet nézegetek a polcon. Egy rajz vagy mi... 
Arra eszmélek fel, hogy Sebastian egyre jobban elmerül a számban és apu hangja az ajtó elől szól. Rettegve ülök fel és idegesen keresem Sebastian szemét. Ő magabiztosan benyúl a szekrényébe és felvesz egy nadrágot majd rezzenéstelen hangon válaszol a hangra.
-Gyere... -Közben leül az íróasztalhoz és a kezembe nyom egy könyvet. Fellapozom és úgy teszek, mint ha olvasnám Ő közben a fiókokban turkál. Amikor apu belépett az ajtón hirtelen újra könnyek gyűltek a szemembe és kirobbanni készültek.