Blogversenyre jelentkeztem :)

Egy blogversenyre jelentkeztem, egyik követelmény, hogy tegyem ki ezt a képet.

Köszönöm a lehetőséget :) 

Ez a blog indította a versenyt--> http://segitsegamindenkinek-giger.blogspot.hu/2014/12/blogverseny.html

Már a készülődés is fárasztó... milyen lesz a suli?! 11. fejezet

Elsőnek elnézést kérek az előző fejezet íráshibái miatt. Nincs mentségem, sajnálom... remélem ettől eltekintve tetszett és ezt a fejezetet is elolvassátok :) 

Reggel anyu halk hívása keltett fel.
-Kicsim, suli. -Nyitja ki az ajtót.
-Megyek. -Mondom holdkórosan. Forgok párat, majd felülök és a telefonomért nyúlok. Megnézem az időt és szörnyülködve látom, hogy még csak hat óra. Kimászok az ágyból és megcsap a hideg levegő. Felveszek egy vastag bolyhos zoknit és kisétálok. 
-Jó reggelt kicsim. -Áll meg apa mellettem.
-Szia. Nincs még túl korán? -Nézek reménykedve apura.
-Még el kell intéznünk pár dolgot a suliban, meg gondolom Ribizlit is látni szeretnéd.
-Még jó. Tényleg, ő rá ki fog vigyázni?
-Raison ma itthon lesz szóval ő, aztán majd alakul. Ne félj jól el lesz. -Bólogatok miközben a fürdőszoba felé indulok. Szerencsére szabad volt, szóval bevágódtam és lezuhanyoztam.  Amikor már ott tartottam, hogy a fésűért nyúlok kopogtak.
-Várj egy kicsit, mindjárt kész vagyok. -Mondom és tovább készülődök.
-Bejöhet egy négylábú? -Hallom Jeremy hangját.
-Persze. -Válaszolok nevetve, és a résnyire nyitott ajtón bebaktat Ribizli. -Kicsim. -Ölelem át. -Ma Raison fog rád vigyázni, fogadj neki szót jó? -Simogatom meg a fejecskéjét. Mint ha értené a kicsi bólogat és az ajtó felé indul. Magam köré csavarok egy törülközőt és kinyitom. Ribizli lefut a lépcsőn és mosolyogva megyek a "szobám" (A mosószobába raktunk egy matracot és kész is a tökéletes háló) felé. Pár percig nézegetem a ruháimat aztán megálmodom, hogy mit is fogok felvenni. Egy fekete csőgatyánál és a piros ejtett vállú fölsőmnél maradtam. Felöltözöm és lesétálok a konyhába. Ott Lukas tekintetébe futok bele.
-Szia. Van reggeli? -Mosolygok rá és a hűtő felé veszem az irányt.
-A tűzhelyen egy kis rántotta. -Úgy méreget a szemével, mint ahogy a farkas szokta a zsákmányát.
-Mi az, mi van rajtam? -Nézek rémülten a szemébe.
-Semmi... csak... -Elvörösödik. -Tényleg megnőttél. Gyönyörű vagy. -Mosolyog.
-Köszi, édes vagy. -Veszek a rántottából és leülök. Sebastian is lejön a konyhába.
-Sziasztok. -Lép Lukas mellé.
-Gratu a csajodhoz. -Boxol bele a vállába és átmegy a nappaliba.
-Szia. Tényleg ennyire eltaláltam a ruhát? -Nézek Sebastianra.
-Az biztos, hogy dögös vagy. Örülni fognak az osztálytársaid... legalábbis a fiúk.
-Idióta! -Nevetünk és leül mellém. 
-Apukád merre?
-Fogalmam sincs. Gondolom valahol kint... Kivel fogok menni?
-Mi Lukassal buszozunk, de szerintem ma bevisz apukád. -Beleiszik a teájába és elégedetten mosolyog.
-Szuper. A cuccaim?
-Ott vannak. -Mutat egy halom könyvre a nappaliban. -Az órarendedet Lukas kérte el.
-Köszi. -Lerakom a tányért és miközben a nappaliba megyek megpuszilom Sebastian fejét.
-Itt az órarend. -Mutatja fel Lukas.
-Köszi. -Veszem el tőle.
-Én nem kapok puszit? -Néz rám nevetve.
-Jaj, dehogynem! -Mondom nyájasan és őt is megpuszilom. 
-Emy, ne legyél ennyire jótékony. -Veregeti meg a vállam Jeremy. -Lukas egy álszent. -Löki el mellőlem a fiát.
-Tudom, de ma jó kedvem van. -Kacsintok és a könyveimhez lépek. -Letérdelek és kiválogatom, hogy melyik kell mára.  Amikor ezzel végeztem és bepakoltam a táskámba apu nyitott be.
-Na kész vagy Em? 
-Majdnem, mindjárt jövök. -Felfutok a szobámba és a sminkes táskámba nyúlok. Gyorsan feldobok egy kis szempillaspirált, szemkontúrt és szájfényt, majd lemegyek. Sebastian éppen az ajtó felé megy.
-Szia! -Néz rám. 
-Várj már. -Mosolygok és miután felvettem a táskámat mellé állok. Megcsókolom és megigazítom a haját, mivel elég brutálisan sikerült.
-Apud a kocsinál vár. -Mosolyog és a karomat simogatja. Bólogatok és apa felé veszem az irányt.

Tanulás, Ribizli, Tanulás, Ribizli 10. fejezet

Mosolyogva követ és halkan becsukja az ajtót.
-Mire készülsz?
-Csak, gondoltam ne zavarjuk Ribizlit.
-Cseles... gyere tanuljunk. -Kacsint és a ház felé indul.
-Ezentúl ez vár rám? -Grimaszolok párat, majd Sebastian után megyek. A szobájában elővesz pár könyvet és leül az ágyra. Mellébújok és érdeklődően nézem a könyvek borítóját.
-Irodalom? -Néz rám.
-Hát... kicsit rühellem... de, tőlem. -Belelapozok a tankönyvebe és elkezdek olvasni egy verset. -Olyan rég olvastam németül... inkább az angolhoz szoktam. 
-Majd belejössz. Hisz folyékonyan beszéled.
-Jó, ezen a nyelven tanultam meg beszélni! Meg olvasni! Nem az el tudom olvasni, csak már rég láttam német verset... 
-Remélem sokáig maradtok.
-Én is. -Mosolygok és továbblapozok. 
-Ennyire izgulsz a suli miatt? -Fogja meg a remegő térdem. 
-Lehet. -Felnézek a szemeibe és megcsókolom. Becsukom a könyvet. Sebastian magához húz és a hátamat simogatja. 
-Mit olvastál? -Mosolyog. Kinyitom újra a tankönyvet és megkeresem a lapot. A csomó vers, kérdés és magyarázat mellett ott virított egy kék 'Emmy' felirat.
-Mikor vettétek ezt az anyagot?
-Még év elején.
-Olyan édes vagy. -Újra megcsókolom és lassan elnyúlunk az egész ágyon. 
-Vettétek ezt is? -Tolja az arcunk közé a füzetét.
-Beteg vagy? -Megfogom a homlokát és felülök.
-Megígértem...
-Hogy? -Felállok és felhúzom a szemöldököm.
-Nem tűnt fel, hogy apukád mennyire nyugodt? Vajon mért? -Ő is felül és úgyszintén kérdően rántogatja a szemöldökét.
-Képes volt veled megígértetni?! -Csattanok fel dühösen.
-Lazulj már el. Nincs gond!
-Oké, tanuljunk. -Visszaülök mellé és beletúrok a táskájába. Előveszek egy könyvet amire ez van írva: Fizika 10. Várj. Te nem 11-es vagy?
-Ez úgy látszik még a tiéd. -Veszi ki a kezemből. -Nem gond, megcsinálunk pár példát? -Mosolyog rám.
-Tőlem. Keresek egy tollat és nekiállunk kivégezni a munkafüzetet. 

Kb. egy óra múlva eszmélek fel.
-Jesszus! Ribizli. -Becsapom a könyvet és kirohanok a kis házba. Ribizli nyugodtan fekszik a helyén. Letérdelek mellé és kicsavarom a pólyájából. Lerakom és a kis gida remegő lábakkal lépked az ablak felé. Tüsszent egyet és visszanéz rám. Na gyerünk! Mit tudsz? -Mosolygok a kicsire, aki visszafordul és az ölembe fekszik. Nyalogatja a kézfejemet és kíváncsi tekintettel rágcsálgatja a pulcsim bő ujját. Kirakom az ölemből és az ajtó felé veszem az irányt. A kis ribizli gyorsan utánam jön és a nadrágomat rágcsálja. -Megnehezíted az életemet! Gyere. -Kinyitom az ajtót és megvárom, míg a csöppség is kijön. A száraz levelek megroppannak a patái alatt és ő botladozva néz körül. -Erre gyere. -Kiálltok felé. A kicsi engedelmesen kocog mellém és, mint az anyukáját úgy követ a konyháig. Ott a csempén csúszkálva járkál.
-Ő ki? -Hallom Luke hangját.
-Ribizli. Apu találta az úton.
-Szegénykém. -Leguggol Ribizli mellé és megsimítja. 
-Segítesz? -Nézek Lukasra.
-Persze. Feláll és mellém lép.
-Sose ment a por kimérése.
-Megcsinálom, hagyd csak. -Kiveszi a kezemből az üveget és elkezdi öntögetni. Leülök az egyik székre és unottan kalimpálok a lábammal. 
-Örülsz, hogy maradunk?
-Még jó. Bírlak, és az öcsém végre nem olyan búskomor depressziós állat, mint amilyen egész nyáron volt.
-Tessék?
-Akkor tudta, meg hogy Amerikába költöztetek. Biztos vol benne, hogy elfelejtetted már és, hogy kint maradtok.
-Édes...
-Itt a tej. Bár elég forró.
-Köszi. -Zavartan veszem el Lukastól az üveget és Ribizlire nézek. -Gyere Ribizli! -A kicsi felnézett rám és engedelmesen jött utánam. Visszasétáltunk a kis házba és ott még hűtöttem pár percig a tejet, majd leültem a földre és megettem ribizlit. Ezt az adagot már mind megitta. -Ügyes vagy kicsim. Megpuszilom a fülét és elindultam kifelé. Az volt a tervem, hogy Ribizli itt marad aludni, de ő neki ezt senki se mondta el. Lelkesen követett és amikor bezártam az ajtót keservesen böködte az ajtót. Próbáltam nem figyelni erre és kemény maradni, de nem bírtam. Kinyitom az ajtót és gyengéd hangon terelgetem be a házba Ribizlit.
Amikor beértünk apu állt meg előttünk.
-Látom nincs sok baja. -Mosolyog.
-Elég eleven. 
-Amúgy Sebastian azt monda, hogy hozzam el a könyveidet... itt is vannak csak nem értem minek.
-Tanultunk, csak ránéztem Ribizlire és megetettem. 
-Akkor hagylak is titeket, meg kéne találnom Raisont... -Kimegy és ekkor veszem észre Sebastiant a konyhában. Oda megyek hozzá és Ribizli utánam.
-Milyen jól nevelt. -Nevet.
-Azt hiszi az anyukája vagyok. Szívszaggató. -Ülök le mellé. -Nagyot sóhajt és megfogja a kezem. Mosolyog és az ölébe húz. 
-Azt nem ígértem meg, hogy nem foglak szeretni. -Zavartan nevetek és megcsókolom. 
-Mit nézzünk át? 
-Töri? Mondjuk kicsit sem emlékszem! -Nevetünk és Sebastian leveszi a nagy könyvkupacról a töri tankönyvemet. 
-Ebben az évben alig tanulta még törit. 
-Akkor behozzuk a lemaradást! -Kacsint és szorosan átölel. Megkeressük a megfelelő fejezetet és átrágjuk magunkat vagy nyolc oldalon. 
-Huhh, nem könnyű. -Nézek Sebastianra.
-Őszintén fogalmam sincs, hogy én ezt mikor tanultam. Arra sem emlékszem, hogy tanultam ilyet! De te remélem jobb vagy töriből, mint én.
-A remény hal meg utoljára. -Nevetünk és megoldjuk a munkafüzeti feladatokat. 
-Tartsunk szünetet? -Kirak az öléből és feláll. -Kérsz valamit? -Elővesz egy adag rágcsát és felém nyújtja. 
-Igen, köszi. -Veszek és Ribizlire nézek, aki nyugodtan szunyókál a szőnyegen. -Ő fáradt ki legjobban. -Mosolygok és az órára nézek. -Fél öt.
-Elég mára?
-Még átnézzük a nyelvtant? Mert oké, hogy tudok írni, csak alig tanultam német nyelvtant.
-Persze. -Nyugodtan mosolyog és kinyitja a a könyveimet. -Aha... jó... tollbamondás? -Néz rám.
-Tőlem. -Leülök és előveszek egy füzetet és egy tollat. Ahogy diktál Sebastian úgy jövök rá, baromi nehéz ez a német helyesírás! Állandóan az angol szabályok jutnak eszembe. A végén sóhajtok egyet és felállok. -Elég nehéz...
-Nyugi,bele fogsz jönni. -Megnézi a füzetemet és halkan nevet. -Olyanok a hibáid, mint egy elsősnek.
-Jó hagyjál már! 
-De amúgy nem olyan borzalmas. Na nézzük meg a neveket. -Visszaülök és együtt írogatjuk le a különböző nevetek. 
-Meg kell etetnek Ribizlit. -Állok fel. Megcsinálom a tejét és felkeltem a csöppséget. Ahogy a cumisüveget a szájához rakom mohón kezd falni. Sebastian letérdel mellém és együtt nézzük Ribizlit. -Olyan törékeny.
-Legalább eszik. -Ahogy elnézem Sebastian halvány mosolyát és csillogó szemeit rá kellett jönnöm, ez a srác minden eleme helyes.  

Ribizli, és az igazai jól hír 9. fejezet

-Nem zavarok? -Még mindig némán meredtem apura aki éppen egy kis őzgidát tart.
-Nem, csak eltűntek a jegyzeteim... kéne a sulihoz. De ki ez a csöppség? -Sebastian apu mellé lép és érdeklődően néz a kicsire.
-Az út szélén volt... elütötték az anyját. Em, jól vagy? -Kéz rám apu.
-Aha... -Éreztem, hogy ha megszólalok újra könnyes lesz a tekintetem, így csak némán felálltam és én is kíváncsian néztem apura.
-Segíteni kéne... 
-Miben? -Kérdezek vissza eggyel magabiztosabb hangon.
-Helyet keresni neki, plusz etetni... nekünk izé anyáddal szóval...
-Van dolgotok ami titkos, értem... semmi gond elvállalom! -Azzal kiveszem apu kezéből a őzikét és elindulok lefelé.
-Kösz... 
-Ne segítsek? -Kérdezi Sebastian.
-Ráér az máskor? Beszélnünk kéne... tudod...
-Aha... okés... -Ezzel becsukta az ajtót. Még párszor vissza akartam lépni, de inkább a kicsire koncentráltam és elmentem a kis házba, ahol annak idején Half-ot nevelgettük. 

Elég poros volt minden... kerestem egy rongyot belecsavartam a kicsit és befektettem a spéci kiságyba amit még Jeremy készített. Kinyitottam az ablakot és letörölgettem a polcokat.
-Na picur milyen? Kicsit régi, de megteszik nem? -Amikor ránézek a kis gida már lehunyt szemekkel szuszogott. Becsukom az ablakot, csak résnyire hagyom nyitva, majd visszamegyek a házba. Sebastian és Lukas a konyhában ültek és beszélgettek.
-Komolyan? És ezt képesek eltitkolni... szia Emy hogy vagy? -Lukas olyan arcot vágott, mint ha valami véres titkot árult volna el...
-Sziasztok... ööö... egy takaróért jöttem, hideg van a kis házban. 
-Várj hozok egyet. -Ugrik fel Lukas, Sebastian pedig gyűlölködő szemekkel néz rá.
-Miről beszéltetek? -Ülök le mellé.
-Átlagos dolgokról... -Beletúr a hajába és a körmeit (?!!) nézegeti.
-Vagyis, valami újról és titkosról.... köze van apuhoz és amit levágott a szobában?
-Aham...
-Akkor tudod miről van szó.
-Igen...
-És nem fogod elmondani...
-Nem. -Ekkor Lukas a kezembe nyomott egy régi huzatot és szótlanul nézte Sebastiant.
-Megijesztetek... de áh nem érdekeltek! -Kimegyek a házból egyenesen a kis újonchoz, majd amikor beérek szuper halkan letérdelek hozzá és belecsavarom a lepedőbe, majd becsukom az ablakot. Megsimítom a fülét és halkan énekelni kezdek.
-...Sose félj, mert már biztos kezekben alszol, Ne aggódj Emy itt lesz neked... -Még dúdolgatok mikor apa belép egy nagy cumisüveggel.
-Nem zavarok? -Suttog.
-Mért kérdezed, ha úgy is bejössz? -Felállok és átölelem. -Van tejpor? 
-Persze, itt az első adag, még kicsit meleg várj vele pár percet.
-Nyugodtan alszik... köszönöm.
-Mit?
-Hogy, elterelted a figyelmemet ezzel a picurral. 
-Tényleg mi legyen a neve? -Ránézek a gidára aki éppen a takarót rágcsálja.
-Lány? Nem is néztem....
-Igen lány, szóval?
-Ööö nem tudom... pl ribizli? olyan picike az orra, és nagyon puha.
-Ribizli... tetszik! -Kacsint majd megpuszil. -A fiúkkal nem tudod, hogy mi történt?
-Mi... mi történtünk... de valaki elmondja, hogy mi folyik itt? Olyan furcsák vagytok.
-Jó úgy is jogod van tudni... -Mély levegőt vesz apu amitől kiráz a hideg. -Lenne itt pár dolgunk... 
-Az szuper!
-Az... -Mosolyog -Anyagot kell gyűjtenünk, a farkasok populációjáról. Tudod, hányan vannak, abból mennyi nőstény, hím ilyesmi.
-Igen eddig oké... de nem EZ a titok!
-Ez ugye elég hosszú dolog, így maradunk még egy ideig... meg utána is... -Mosolyodik el még jobban apu.
-Vagyis... 
-Vagy ide fogunk költözni, csak sok vele a dolog azért alszol pl itt mert a szállóban kész őrültek háza van. -Hangtalanul ugrok apu nyakába és sírós hangon szólalok meg.
-Ezt mért nem akartátok elmondani?
-Mert semmi se biztos... az biztos, hogy még maradunk legalább fél évet, de a többi nem... ezért.
-Annyira örülök! -Rámosolygok apura majd a tej után nyúlok. Kicsit felrázom majd a csuklómra csöppentek belőle. Ribizli felé nyúlok és az ölembe veszem, ahogy a cumisüveg a szájához ért elkezdett inni. 
-Gyönyörű ugye?
-Az... és eszik!
-Persze, még alig pár napos. Nem érzi még annyira az anyja hiányát... jó pótmama leszel.
-Köszi. -Ribizli szája szélén elkezdett kifolyni a tej így egy kicsit megdöntöttem, hogy ne folyjon annyi ki belőle.
-Akkor én megyek is...
-Várj! 
-Igen?
-Miről beszéltél Sbeastiannal? 
-A költözésről... de majd a többit ő mondja. Idehívjam? Persze, ha megtalálom.
-Igen, kérlek. -Felnézek apura aki valahogy más lett, nem őrül meg a tudattól, hogy van egy srác, aki nem csak egy barát... olyan nyugodt most... 
Kisétál majd a kicsi lassan elengedi az üveget. Elveszem előle és megnézem mennyit ivott. Hát... nem az egészet, még maradt, de azért elég szép adagot felhajtott. 
-Kopp-kopp. -Lép be Sebastian.
-Szia, pont most lakott jól. -Leül mellém és Ribizli füleit kezdi el simogatni.
-Mi lett a neve?
-Ribizli... lány.
-Gondoltam.
-Miből?
-Hát, szökne az öledből... -Halkan nevetni kezdtünk majd visszatettem az "ágyába".
-Miről beszéltetek apuval? Mondta, hogy ide költözünk... valameddig.
-Igen, nos... ugye, ha itt vagy itt kell enned, aludnod, tanulnod... én az utóbbival foglalkoztam.
-Vagyis? -Nézek a szemébe.
-Azt mondta anyukád, hogy járj iskolába... ne magántanárhoz... -Halk sikítással öleltem át.
-Szóval diák leszek? 
-Igen... a beiratkozásod, könnyen, ment mivel mi is oda járunk Lukassal. Hétfőn kezdesz.
-Kicsim! -Csókolom meg. -De várj hétfőn? most van péntek... 
-Őszi szünet volt...
-Tényleg? Jó tudni... de pl olyanok, hogy tankönyvek?
-Irtó nehéz volt megszerezni őket, anyukád dühöngött is miatta egy sort, de a szállótokon vannak.
-És ezt minek titkoltátok? 
-Mert... őszintén nem tudom... a szüleid ötlete volt, hogy hallgassak róla.
-Mindegy akkor ööö mit kell tudnom?
-Ez egy biológiára szakosodott gimi. Nincs vele semmi baj, a szabályok logikusak és a követelmények is teljesíthetőek. 
-Jól hangzik... és eggyel lejjebb járnék, mint te?
-Igen egy évfolyammal alattam lennél, Lukasnak ez az utolsó éve. 
-Milyen osztályba megyek majd?
-Kis létszámú osztályok vannak, te ugye 10-be mész majd, asszem 10.b, de nem tuti. Azt viszont tudom, hogy az osztály egésze felső fokú biológiát és kémiát tanul, állítólag az nagyon megy.
-Igen az elméletét tényleg tudom...
-A többi tantárgyat, meg majd megismered. 
-Szuper! -Felállok ránézek a kicsire aki nyugodtan alszik, majd megfogom Sebastian kezét és kihúzom a kis házból.

Mindig el kell rontani a kedvemet?! 8. fejezet

Reggel a még rózsaszín nap bevilágított az ablakon, így muszáj volt felülnöm. Nyújtóztam párat, megropogtattam az ujjaim és a bokám majd a cipőmet kezdem el keresni mikor egy árnyék húzódott végig a lépcsőn.
-Halk vagy de, van árnyékod. -Mondom miközben felhúzom a bakancsomat.
-Merre? -Hallom Lukas hangát.
-Ja, csak úgy ki... olyan szép a napfelkelte.
-Egyedül? -Lép mellém.
-Mért ne? -Nézek fel. -Meg lehet, hogy elcsavargok máshova is... 
-A szüleid meg fognak veszni...
-Ők hoztak el! -Mosolygok és az ajtó felé nyúlok. Megfogja a kezem és lassan lehúzza a kilincsről.
-Mi a francot képzelsz?! -Csattanok fel pár másodperc szótlanságból. 
-Nem akarom... hogy elmenj...
-Mert? -Húzom fel a szemöldököm.
-Mert mindig bajba kerülsz! -Forog és lehuppan a kanapéra.
-Hagy, legyen ez az én bajom kérlek! -Dühösen kinyitom az ajtót és kilépek a hideg hajnalba. 

Húsz perce megyek egy irányba (milyen jó már, hogy hoztam órát) és egyre jobban lefagynak az ujjaim. Jobbra egy kisebb patak folyik, pár jégdarabbal a víz tetején. Balra az erdő van, és előttem? Előttem semmi sincs, csak halvány árnyak. A könnyeim körbeölelik az arcom és forrón csöpögnek le az állom. Szipogok párat majd leülök egy korhadt törzsre. Mit csinálok? Sosem sírtam ennyit, egy hülye érzés miatt... Mi van ebbe a levegőbe ami ennyire érzékenyen érint? Ahogy így gondolkodtam mellettem megmozdult a bokor. Felugrok és hangosan kiálltok. Pár másodperc feszült csend állt be majd előbújt egy róka a bokorból. Lassan letérdeltem majd halkan nyüszögni kezdtem, mért ne a kutyáknál beválik! Kicsit megrettent amikor meghallott, de fokozatosan megszokott. Jó lehet, hogy több mint egy órát térdepeltem, de megérte, mert hozzáértem a füléhez. Persze azonnal hátrált és ijedten bámult, de akkor is... rókát még nem simogattam! Lassan hátráltam és amikor elég messze voltam felálltam. Ezzel nem ijesztettem meg, nyugodtan szaglászott tovább. Mosolyogva indultam vissza. Egy hosszú séta után megláttam a faházat és még nagyobb mosollyal léptem be. Hirtelen úgy éreztem szívrohamot kapok, vagy elájulok vagy mit tudom én. Sebastian egy szál boxerben állt és evett egy almát.
-Bocs. -Csuktam be gyorsan a szemeim. Nem kaptam választ, de azt éreztem, hogy közelebb jött. 
-Menjek ki?
-Ennyire csúnya vagyok? -Nevet.
-Dehogy! -Kinyitom a szemem és hiába muszáj volt bámulnom azokat a kockákat! 
-Édes, vagy ha nem hiszed el amit látsz.
-Állat... -Megfogom a kezét és egy kacér kacsintással sikerül zavarba hoznom. 
-Ööö... amúgy anyukád fent van és valami lapot bombáz éppen.
-Okés... -Közben a nyakát csókolgatom.
-Ennyire jó volt a séta? -A hátamat simogatva egyre beljebb húz a házba.
-Aha... meg te sem vagy utolsó. -Ezen mindketten nevetni kezdünk. -Szóval... anyu ideges?
-Mondhatni... sok a dolga, hisz évek óta nem volt itt. 
-Akkor csendben kéne lennünk? -Kacsintok újra.
-Kéne... de nem kötelező... -A hangja egyre mélyebb és szexibb lett. De ugye a technika... az, az átkozott 21. század... persze, hogy megszólalt a mobilom.
-Ilyen nincs! -Tolom el magamtól Sebastiant és dühösen nyúlok a zsebembe. Abban percben, hogy előkaptam Sebastian elvette és kinyomta. 
-Nem is lesz. -Belefúrja az orrát a nyakamba és lassan felhúz a lépcsőn.
-Várj én...
-Ne folytasd... csak szeretnék veled lenni és SEMMIT tenni.
-Ez tuti? 
-Tuti. -Nyugodtan eltolom magamtól és lassan felsétálok a lépcsőn. Amikor beérek a szobájába elnyúlok az ágyon és egy régi poros képet nézegetek a polcon. Egy rajz vagy mi... 
Arra eszmélek fel, hogy Sebastian egyre jobban elmerül a számban és apu hangja az ajtó elől szól. Rettegve ülök fel és idegesen keresem Sebastian szemét. Ő magabiztosan benyúl a szekrényébe és felvesz egy nadrágot majd rezzenéstelen hangon válaszol a hangra.
-Gyere... -Közben leül az íróasztalhoz és a kezembe nyom egy könyvet. Fellapozom és úgy teszek, mint ha olvasnám Ő közben a fiókokban turkál. Amikor apu belépett az ajtón hirtelen újra könnyek gyűltek a szemembe és kirobbanni készültek.  

A NAGY családi bizalom Grr... 7. fejezet második rész

Beviharzok a fürdőbe és leülök a hideg csempére. Pár könnycsepp folyik le az arcomon, majd fáradtan dőlök el. Percek múlva erőt veszek magamon és felállok, megtörlöm az arcom és lezuhanyzom. Fogat mosok és egy törülközőt csavarok magam köré. Kinyitom az ajtót és megcélzom a legközelebbi szobát. Ahogy oda igyekezek anyut látom meg.
-Gyors voltál. Tessék a pizsamád!
-I... itt aludhatok? -Anyu elsőre aggodalmas majd megnyugtató mosolyt mutatott.
-ÉN bízok benned... és apu is csak... ő nagyon elfoglalt, sok mindent kell megoldania.
-Kösz... -Elveszem a ruhámat és adok egy puszit anyu arcára. 
-Legyél jó! -Int majd lemegy a lépcsőn. Pár percig csak állok a folyosó közepén, majd bemegyek Sebastian szobájába. Becsukom az ajtót és átöltözöm.

Éppen a törülközőt hajtom össze amikor benyitnak.

-Boccs! -Csukja vissza Sebastian az ajtót. Nevetek majd kinyitom.
-Nyugi, már felöltöztem! -Félmosoly jelenik meg az arcán majd beljebb lép. -Szépek a képek... Mutatok pár festmény felé.
-Nem kell szeretned őket... anyu rakta ide, de én legszívesebben kidobnám őket... olyan rondák... meg ijesztőek, bah! -Behajtom az ajtót majd halvány félmosollyal leülök az ágyra. Sebastian hol az ajtóra hol rám néz. -Te... mit csinálsz?
-Elegem volt mindenkiből... de mivel ez a te szobád maradhatsz...
-Köszönöm felség! -Leül mellém és nagyot sóhajt.
-Hol fogsz aludni?
-Gondolom a nappaliba... máshol nincs hely...
-Aha... -Pár perc (oké vagy fél óra) csend következett végül felálltam és egy füzetet kezdtem lapozgatni ami az íróasztalon volt. 
Az első lapon egy nagyon régi kép volt, anyu, apu Raison, Jeremy és mi hárman... 
-Ez édi. -Mutatom fel a képet.
-Az. -Lép mögém Sebastian. Tovább lapozok és egy csomó képet, cikket és kis emlékeket látok. 
-Minden itt van... simítom meg a füzet borítóját.
-Sok időbe telt mindent megszerezni, de el akartam készülni mire megérkeztek...
-Még édesebb! -Megfordulok és akaratlanul is elgyengültem.
-Mért van az, hogy ennyire ki tudsz billenteni az egyensúlyomból? -Suttog az ajkaimba Sebastian.
-Jeles vagyok más emberek elhülyítésében! -Mosolygok majd megcsókolom. -Fáradt vagyok. -Nyújtózok párat majd az ajtó felé nézek. -Szerintem megyek aludni. Sebastian nem szól semmit csak a szemeimet nézi és mosolyog. -Figyi, megnehezíted a dolgom... elengedsz? 
-Még egyszer nem... -Újra nevetek majd azokat az imádni való szőke tincseket kezdtem el piszkálni.
-Ne dramatizáld túl! -Megcsókol. Rajongód vagyok, de aludnom is kéne, szóóval...
-Na, sicc pihizni! -Elenged és kinyitja az ajtót. 
-Kösz, mester. -Lesétálok a kanapéig és ott eldőltem. magamra húztam egy vékony takarót és mosolyogva lehunytam a szemem. 

A NAGY családi bizalom Grr... 7. fejezet első rész

-Hintázunk? -Nézek Sebastian szemeibe.
-Mi?
-Na, lécci! Imádok hintázni! -Nevet majd megdörzsöli a homlokát.
-Kis hebrencs! -Ezen én kezdek el nevetni...

Leülünk a hintákra és lassan dülöngélünk.
-Emlékszel még arra amikor apuék elkezdték megépíteni ezeket a hintákat?
-Még jó... annyira izgultam, hogy enni se tudtam... 
-A csúszdákat, úgy vésték ki. -Egyre erősebb mosoly ül ki az arcára.
-Szép volt... 
-Kár, hogy utána két évvel visszamentetek Ausztriába... -Ezen a ponton lefagytam... erre mit lehet válaszolni? -És most Amerikában laktok?
-Ja... képzelheted mennyire örülök neki...
-De... legalább sok kultúrát ismerhetsz meg!
-És közben elveszítem a sajátomat! Ausztráliai vagyok... de Amerikában élek... mégis Németországot vallom lakhelyemnek! 
-Furcsa ezt így hallani.
-Még furcsább benne élni! De hagyjuk ezt... szétfagyok! -Felállok a hintáról és körbenézek. -Elég sötét van... -Közbe Sebastian is felállt. 
-Tessék! -A vállamra rakta a kabátját és átölelt.
-Oké ez már kezd nagyon szappanoperássá válni! -Nevetek és leveszem a kabátot. A derekamra kötöm és kinyitom a kis kaput.
-Sosem változol! -Ahogy becsukta a kaput előkapott egy kis (tényleg atom kicsit volt) zseblámpát és azzal világított.
-Még milyen rejtett tulajdonságaid vannak? -Újra elmosolyodom és a hideg nyert, hozzábújtam Sebastianhoz. 
-Hát... egyszerre tudok fázni és mint kiderült, kazánként működni, aztán... érthetetlen módon rajongok a sonkás, gombás pizzáért...
-Hm... még egy hasonlóság! -A szemeimbe néz Sebastian és átfut rajtam a hideg... érzem ahogy elpirulok.
-Mikor voltál utoljára kint náluk? 
-Huhh, régen... a kölyköket csak apu vizsgálgatta, mi Lukassal távol maradtunk tőlük...
-Kár volt... gyönyörűek! -Lassan hazaértünk és ahogy nyitotta Sebastian az ajtót aput láttam magam előtt.
-Ööö... hello... ilyen hamar?
-Hol voltál? -Apu arca olyan ijedten meredt rám, hogy rettegve kerestem a többiek tekintetét. 
-A játszótéren... érdekelt, hogy néz ki!
-Csak a hideg hazazavart minket! -Lépet beljebb Sebastian.
-Vicces... Lukas mondta, hogy mióta vagytok kint.
-Igen eléggé kihűltem, beengedsz? -Forgatja a szemeit apu, majd odébb áll és becsukja mögöttem az ajtót.
Sebastian az apjával beszélget míg én a sajátommal nézek farkasszemet.
-Imádom, hogy ennyire hülyének nézel! -Lerakom Sebastian kabátját ás felmegyek a lépcsőn. Lukas épp ekkor lép ki a szobájából.
-Kösz, hogy elárultál...
-Értetek volna haza! -Ölel át.
-Mit csinálsz? Akkora egy idióta vagy! -Lököm el magamtól. -Fürdök, tudjátok a fürdőszobában! -Ordítok, leginkább apunak. 

Ahh szerelem... ez nekem nem megy!! 6. fejezet

Pár perc múlva utol értem Jeremy-t és együtt sétáltunk vissza. 

-Emmy! -Ölelt át anyu. -Mért szeretsz eltűnni?
-Bocsi... -Elengedem és aput keresem.
-Mi lassan indulunk te itt maradsz?
-Aha... mért ne... 
-Jól van picim akkor mi megyünk! -Mégegyszer megpuszil anyu majd elmegy. Elballagok a házikóig és belépek. Lukas a konyhában készít valamit, közelebb megyek és meglesem mit is.

-Ez mi lesz?
-Őszintén? Fogalmam sincs! De éhes vagyok, szóval...
-Jaj, hagyd már! Béna... -Elé állok és belenézek a fazékba. -Ez... tészta?
-Ühüm. Ilyen csiga tészta.
-Biztos... -Keresek egy villát és kihalászok egy darabot. Bele harapok majd kicsit elnyammogok felette. -Szerintem jó... de szerinted? -Dugom az orra alá a maradék tésztát. Elveszi és gondolkodó arcot vág.
-Nem rossz... de így natúrba? Eh... -Megrebegtetem a szemem és kinyitom a hűtőt, közben lépteket hallok fentről.
-Öcsi! -Emeli fel a hangját Lukas. Sebastian lejön a lépcsőn és érdeklődve jön közelebb.
-Mi a vacsi?
-Ööö... natúr tészta? -Nézek fel a hűtőből. -Semmi sincs... csak ilyen izé... -Felemelek egy zacskó... ööö... ételt? Vagy kutyakaját? Lukas elveszi és bele szagol.
-Uhh... emlékszel a kínaira amit nem ettem meg végül? Nos, ez lenne AZ! -Azonnal rám jött a hányiger viszont Sebastian élvezte ezt a... viccet?!
-Ehh... jó lesz az! 
-Mi hülye vagy? Megférgesedsz! -Csapom ki Sebastian kezéből.
-Jajj, anyu! Ez csak kaja! Túl fogom élni. -Leül és kiveszi a "vacsoráját" és bele szagol. -Uhh... vaaagy jöjjön a natúr tészta! -A tányért és a kaját egy az egyben kidobta és a fazék felé nézett.
-Mért is maradtam itt veletek!
-Emm! Ha nem lennél itt simán éhen haltunk volna!
-Barmok! -Kiszedem a tésztát leszűröm amennyire megy, és végül kipakolom három tányérra.
-Istennő vagy! -Szólal meg a kis férges Sebastian.
-Olyat mondj amit nem tudok! -Elhúzom a számat és leülök a fiúk közé.
-De a tésztát én főztem ki! -Nyavalyog keservesen Lukas. Sebastian eltolja a tányérját és megrázza a fejét.
-Akkor inkább éhen halok! 
-Hé, fiúk! Enni! Utána nyafizni! -Basszus de jó anya leszek :D
-Értettük... -Mondják kórusban. Pár percig tényleg csend volt... aztán megették a kaját.

  Kb. húsz perce azon vitatkoztak, hogy mit nézzünk. Végül már annyira elegem volt belőlük, hogy felmentem az emeletre, ott Sebastian szobájába és eldőltem az ágyon. Mondjuk nem nagyon tűnt fel nekik, hogy elmentem... a mobilom összes alkalmazását végig néztem már... leraktam a kütyüt és lehunytam a szemem. 
Hallom, hogy valaki feljön, de nem nagyon érdekel. Belép a szobámba itt már tudtam ki az. Érzem, hogy mellettem van és néz. Leül az ágyra és a lábamat simogatja. 
-Kikészítettünk? 
-Kicsit! -Elmosolyodom és kinyitom a szemem. -Jó végre itt lenni. -Közelebb jön és mélyen a szemembe néz. -Várj, ez így túl nyálas lesz! -Szegény meg se tudott szólalni. Felültem és megcsókoltam. Kacsintok és felállok. Kisétálok és utána le. 
-Emm... -Figyelmen kívül hagyom Sebastian hívását és leülök a lépcső utolsó fokára. Beletúrok a hajamba és ekkor látom, hogy kaptam egy SMS-t... aputól jött. 'Van mit ennetek?' Mosolyogva rázom a fejem majd bepötyögöm a választ: 'Megoldottunk' Becsúsztatom  zsebemre a mobilom és felállok.
-Minion! -Lukas áll mögöttem és várja, hogy...?
-Mizu?
-Bocsi, de... ELENGEDSZ? 
-Ja... okés fáradt vagyok! -Sötét vihogásba kezdek és lelépek a lépcsőről. Leülök a kanapéra és a tenyerembe csomagolom az arcom.
-Na mi van? Rosszul csókol az öcsém? Én jobb vagyok! -Bök oldalba Elmosolyodom és akaratlanul is nevetni kezdek.
-Dehogy... imádom ahogy csókol.
-Basszus! -Még hangosabban nevetek és a vállát verem. Amikor már oda jutottunk, hogy fulladoztunk lejött Sebastian is.
-Jól vagytok? -Ül le mellém.
-Pe... pehhesze! -Megtörlöm a szemem és hátra dőlök. 
-Csak kiveséztük a világ talán legérdekesebb témáját... az öcsém nyelvét!
-Menjetek el oda ahol ez érdekel jó? -Áll föl dühösen. -Ránézek majd Lukasra.
-Figyu...
-Hagyjuk! -Kimegy a házból és jó erősen becsapja maga mögött az ajtót.
-Ez mi volt? -Nézek "csúnyán" a még mindig nyugodtan ülő Lukasra.
-Az öcsém mániája, hogy elveszem tőle a csajokat... pedig ők választanak engem! -Hirtelen lezuhantam a kénköves pokolba, persze csak lélekben.
-É-és... mikor? Szóval...
-Nyugi! Amióta volt a blui csak rólad tud beszélni, elég idegesítő...
-Édes... -A cipőmért nyúlok és nyitom az ajtót mikor végre feláll.
-Hova, hova?
-Az öcséd után!
-Na, neee... a hisztis után mész engem meg itt hagysz! 
-Nem vicces...
-Pedig annak indult. 
-Hát nagyon nem! -Kimegyek és elindulok a kis 'játszóterünk' felé... mindig itt lógtunk amikor még kicsit voltunk... meg amikor még itt laktunk. Amikor beléptem a kis kerítéssel körülvett füves hintákkal, meg mászókákkal teli térre egy ismerős hátat láttam az egyik padon. Leültem mellé és a keze után nyúltam, először elrántotta majd megfogta.
-Utálom...
-Ő a bátyád... és ő nem is ilyen szexy! -Oldalba bököm, de semmi reakció. -Oké... 'B' terv.... 
-Legyen 'C' lécci. -Rám néz és megcsókol. Megsimítom a hátát ő pedig a fülemmel játszik. 
-Ez a 'B' terv nyomi! -Elmosolyodik majd folytatjuk a csókolózás. Kb. tíz percig ülünk és forgolódunk egymást ölelve, de végül levegőt kellett vennem. Elengedem és felállok a padról. 
-Rég voltam itt.
-Én is... de nem volt jobb ötletem.
-Mért veszekdtek mindenen Lukassal? Ölnék egy tesóért. 
-Olyanét aki, magasabb, idősebb és viccesebb? 
-Istenem! Én nem fogom őt választani! Nem ő volt ott a gombás, sonkás pizzánál hanem te! -Elmosolyodik és megfogja a kezem.

Koko mindig segít. 5. fejezet

-Gondoljak erre?! Anya! Igen, persze van még kettő... de nem három! -Kiveszem Lukas kezéből a cipőimet felveszem és kimegyek. Elkezdek visszafelé sétálni a falkához. Párszor még hallottam anyu hangját ahogy keres, de nem válaszoltam... csak mentem és mentem és mentem. Pár perc múlva elértem a bokorhoz. Bebújok és megpillantom Liát. Nyüszögve jött oda hozzám. Lerogytam a földre és átöleltem, nem törődve a veszéllyel, hogy talán megijesztem. Csak sírni akartam valaki vállán aki feltétel nélkül szeret, és nem akar megvigasztalni hülye indokokkal. A a farkaslány nyugodtan ült melettem és hagyta, hogy teljesen belefúródjak. Percek múlva Pete is megjelent és szokásához híven elkezdett csipkedni. Elmosolyogtam és elkezdtem játszani vele, ahogy ugrálunk egymásra Koko lép mellénk és Petét elkergeti. Szegény bátyóm szomorúan odébb kullogott  és lefeküdt az árnyékba. 

-Na mi van kék szemű! -A mancsával felém nyúl és a combomat kaparja. Megsimítom a mancsát és felállok. Lesétálok egy kitaposott útra és követtem a vonalat, Koko pedig jött utánam. 
Elég hosszú ideje sétálok már... hamarosan besötétedik... ránézek az órámra é már hat óra.
-Basszus... haza kell mennem. -Leülök egy kőre és Kokora nézek. Fejét az ölembe hajtja és lehunyja a szemeit. -Ah... bárcsak veletek maradhatnék... -Megsimítom a fejét és akkor veszem észre, egy elég csúnya de már gyógyuló seb van a fülén. -Veled meg mi történt? -Felnéz és szemei szomorúak voltak és fáradtak. -Nehéz mi? 
-Semmi sem könnyű. -Hallok egy ismerős hangot a hátam mögül. 
-Jeremy? -Fordulok meg. -Te... nem is láttalak még! -Felállok és átölelem.
-Hallom, nem viseled jól a halált. -Leül és maga mellé húz.
-Hát nem... nem vagyok olyan kemény, mint te. Nem tudok nem kötődni hozzájuk.
-Én is kötődöm hozzájuk, csak másképp gyászolok. -Elmosolyodik és nagyot sóhajt. A vállára hajtom a fejem és lehunyom a szemem.
-Hogyan? 
-Ha nem alszol el, elmondom! 
-Jó bocsi. -Kinyitom a szemem és megkeresem az övéit.
-Ha ilyen történik, azonnal nyomozni kezdek... így nem a gyász hanem a kíváncsiság uralkodik rajtam.
-Ez beválik?
-Nekem igen... de az érzéseket nem lehet megtanulni, az csak jön.
-Mondtam már, hogy szerencsés Raison? Én is ilyen jófej férjet akarok... majd.
-Köszi. -Látom, hogy elpirult Jeremy amitől akaratlanul is elnevetettem magam.
-És most mi lesz? 
-Hazakísérlek. Utána a felnőttek otthagynak titeket a faházban. 
-Ja persze képzelem. Apu sose hagyna egyedül két fiúval.
-Emm! Bízik benned! Csak félt... ezért nem hibáztathatod.
-Édes vagy, de nem bízik bennem... mondjuk nem hibáztatom elég szörnyű tudok lenni.
-Nagyon szeret. És ezért én kerestelek meg, mert tudta, hogy ő most nem tud segíteni és ettől szenved. Ez az első alkalom, hogy a szüleid nem elegek.
-Nagyon szeretem őket... de mostanában már nem elég csak az ő véleményük. 
-Ez természetes, ezért fogsz a faházban éjszakázni! -Kacsint és felhúz.
-Most komoly? -Felsikítok és a nyakába ugrok.
-De ahhoz haza kéne érni... 
-Jó megyek! De... adsz még egy kis időt?
-Okés, előre megyek, de el ne tűnj! -Elsétál Jeremy, én leguggolok Koko mellé és átölelem.
-Köszi kislány! -Megpuszilom mire ő elkezd nyalogatni. -Haza találsz? -Újra megnyal és utána elindul a sűrű felé. Visszanéz majd teljesen eltűnik. Sóhajtok és elindulok Jeremy után.

Zöld szemű angyal. 4. fejezet

-Mizu? -Állok meg apu mellett.
-Megkeressük Malvint és a többiket?
-Mekkorák a kicsik? -Kilépek a házból és körül nézek.
-Most lesznek egy hónaposak. Már járkálnak.
-Csak mi megyünk? -Nézek újból körül. Apa elmosolyodik.
-Anyádnak állítólag valami fontos megbeszélni valója van... nem fogom megvárni! -Kacsint és megfogja a kezem -Megyünk?
-Még jó! -Fúrom bele az arcom apu pulcsijába. 
   Már sétálunk egy jó ideje amikor végre megmozdul valami.
-Apu...
-Halkan. -Elenged és meggörnyedve meg a mozgás irányába. Én mögötte állok és erősen figyelek. 
-Na? -Ekkor egy kék szempárt pillantok meg. -Koko? -Apu mosolyogva bólogat. 
-Gyere már ki. -Nyúl a szempár felé. Ekkor Koko megnyalja apu kezét majd előjön a rejtekéről. 
-Kicsi Kokóm! -Sétálok oda. 
  Hátrébb lép, de nem fél. Mélyen beleszagol a levegőbe majd teljesen kijön a tiszta terepre. Leül és rám néz. Lassan leülök mellé és a kezemet az arcához emelem. Megszagol majd megnyal. Megsimítom a fülét.
-Elképesztő, hogy még mindig emlékszik ránk. -Apu is leül és ő is megsimítja a szukát.
-És még ők a hülyébb faj... pff... egy ember napok alatt elfelejt... -Apu nem szól semmit csak egyetértően bólogat. Pár perc múlva Koko feláll és a bokor felé megy. Ekkor egy ismerős vakkantásra lettem figyelmes.
-Ez Half...
-Bizony! -Követjük Kokot és pár méter után elénk tárul az egész falka. 

Kisebb ijedelmet keltettünk, de ez hamar eltűnt. Malvin azonnal apuhoz futott, mire ő letérdelt és nyugtatóan morgott. Malvin megszaglászta és utána elment.
-Félti a kölyköket. 
-Vettem észre. Hányan vannak? 
-Pontosan nem tudom. De kb. négy lehet.
-Három... -Teszem hozzá.
-Volt időd beszélgetni? -Mosolyodik el.
-Ha azt akarom, hogy legyen akkor lesz. -Kacsintok majd nagyot sóhajtok. -Sebastian mondta... mért utálod?
-Nem utálom...csak nem örülök, hisz ő Raison fia... 
-Az ott Half... -Nézek jobbra.
-Igen... -Felegyenesedek és közelebb megyek hozzá. Leülök mellé és elkezdtem kaparni a földet. Ő is elkezd kaparni a kezem mellet. Felnézek rá  és belefúrom a szőrébe az arcom. Nyüsszent egyet majd megnyal. Érzem a meleg leheletét és ahogy erősen zihál. Felnézek a nagy szőrpamacsból és elmosolyodom, ekkor apu hangját hallom.
-Fenébe! -Messziről jött a hang. Felálltam és elindultam, amikor odaértem csak apu hátát láttam aki a földön térdelt. Leültem melé és csak akkor láttam. 
-Aaa... Apu... ez...
-Meghalt... -Kicsordult egy könnycsepp. Az egyik kölyök ott feküdt és nem mozdult. A fülemet a kicsire hajtotam és reménykedtem, hogy meghallom a parányi szívét... de nem. A test még meleg volt, nem tudtam uralkodni magamon így elkezdtem sírni. A könnyeim közt megláttam Ninát. Elfordultam a kölyöktől és felé kúsztam. Elkezdtem nyüszögni mire mellém feküdt. Hozzábújtam és a mancsait simogattam Malvin halk vakkantását  hallottam meg, felnéztem és ott állt mellettem. Megtöröltem a szemem és felálltam. 
-Bocsi. -Szoltam apuhoz. Megfogta a kezem és elhúzott a kicsitől.
-Hol a másik kettő?
-Gondolom valamelyik bokor alatt. 
-Most hova megyünk?
-Haza... beszélnem kell Manuelel. -Szó nélkül követtem aput egész úton.
 Amikor a faházhoz értünk bementem míg apu kint telefonált. Először Lukast láttam meg aki mosolyogva ült az asztalnál.
-Szia. -Ülök le mellé.
-Baj van?
-Igen... -Felállok és kinyitom a hűtőt.
-És mi az? -Lép mellém.
-Meghalt... -Kezdek el újra sírni.
-Ki? -Lép még közelebb.
-Az... az egyik kölyök! 
-Basszus! -Átölel és megpuszilja a fejem. -Nem sírj... 
-De! Ilyenkor szabad! -Elkezdtem szorongatni a pólója hátát és szipogva emlékeszem vissza arra a napra amikor megláttam Halfot. Kicsi volt és beteg, az egyik szeme be volt sárgulva és kézből kellett etetni. Ő túlélte, akkor ez az egészséges kölyök mért nem?!
-Ülj le. -Elenged és a kanapéhoz vezet. Leülök és tovább bőgök. 
-Sajnos, az élet nem mindig Happy...
-De érted nem az hogy beteg volt, vagy szenvedett! Teljesen egészséges volt! Szép nagy szőrű és zöld szemű! Gyönyörű volt! De csak volt! -Eldőlök a kanapén és egy díszpárnát szorongatok. 
-Mi van itt? -Jön le Lukas
-Meghalt az egyik kölyök... -Lukas a lábamhoz ült és leszedte rólam a cipőt.
-Ilyen nincs. -Ül le a fotelbe. -Így is csak három volt... 
-Még mindig nem fogtam fel... -Letörlöm a könnyeim és a párnát visszateszem a helyére. Benyit anyu és ahogy meglát leül mellém és átölel.
-Van még kettő... gondolj erre!

Családias közeg 3. fejezet

A csípőmre raktam a kezem és utoljára körül néztem. 
-Fenébe! -Szólalok meg dühösen. Megfordulok és egy böszme nagy emberrel találom magam szembe. -Ööö... elnézést. -Fordulok vissza. -Basszus! Ez angol volt... -Megtörlöm a homlokom majd ÚJRA visszafordulok, de addigra már eltűnt az emberem... remélem megértette. Sóhajtok és a cuccommal együtt kimegyek a tömegből. Ahogy kijutottam nekitámaszkodtam a falnak és az ajtót (remélem egyetlen) figyeltem. Kb. már húsz perce várok, végül megunom és oda megyek az első emberhez. 
-Elnézést. Nem látott bent három ideges embert akik fel alá keresnek egy Emmy-t? 
-Rájuk gondolsz? -Mutat a pasas három idiótára akik a padokon állva keresnek.
-Ööö... nem, de köszönöm. -Lenézek majd odasétálok és lerángatom anyut a padról.
-Kicsim! -Ölel át.
-Nyugi már, élek. 
-Merre voltál? -Röhög Sammy. 
-Kint vártalak titeket, de nálatok az egyszerű dolgok nem válnak be...
-He, he... -Ölel át apa.
-Mehetünk?! -Elindulok kifelé és közben hátra-hátra néznek nehogy megint eltűnjenek. Beülünk egy taxiba és mire oda jutnánk, hogy beszélgessünk előkapom a telefonomat és elkezdtek játszani.
-Emmy... kérlek elraknád? -Mondja anya miközben a vállamat simogatja.
-Ok... -Zsebre vágom a mobilom és kinézek az ablakon. 

-Itt jó lesz köszönöm! -Mondja apa és rámutat egy panzióra. A taxis megáll és ránéz a taxiórára.
-7.55 lesz. -apu adott 7.60-at majd kiszálltunk.
-Szép kis hely. -Mosolyodom el.
-Jé... van ami még tetszik nyuszi? -Apu gúnyos vigyorától azonnal ötévesnek éreztem magam.
-Nekem sok minden tetszik... pl.: Bruno Mars! -Apa forgatja a szemeit majd belépünk a kapun. A tulaj megmutatja a lakrészünket és elmegy apuval beszélni. Én célirányba veszem a szélső szobát és jelzés képen ledobom a cuccomat az ágyra és eldőlök. Lehunyom a szemem és el is alszom. 

-Mini... Kelj fel. -Suttog anyu. Ki mennénk! Kinyitom a szemem és elmosolyodom.
-Végre! -Felülök és belenézek a tükörbe. -Fel fognak ismerni? 
-Pont téged fognak elfejetni, biztos. 
-Hölgyek! -Nevetve futok ki az erkélyre ahol apu áll. 
-Sietnénk? -Nézek rá majd a konyhába megyek és előveszek egy kis sajtot. Lemegyek és megállok a kapuba. Anyuék is lejönnek és végre elindulunk.
-Még haza jövünk? -Nézek végig anyu elég kicsi táskáján. 
-Ott találkozunk a többiekkel.
-Aha... -Kinyitom a kaput és elgondolkozom. -A többiek alatt Sebastiant is érted?
-Igen... igen kicsim ő is ott lesz. -Apu ingerülten lép ki elém és beletúr a hajába.
-Jó, bocs hogy élek. -Megjelenik a tavalyi 'buli' ahol Sebastiant közelebbről megismertem. Imádni való srác magas és szőke. Vicces és okos. Muszáj volt beleszeretnem, de apu ennek nem örült... így azóta nem is láttam Sebastiant... apu egyik közeli munkatársának a fia, és gondolom ezért nem örülne ha jobban megismerkednénk... A gondolataimból egy faág szakított ki. Szó szerint! 
-Á, a francba is! -A kedves kis gally gyönyörűen kiszakította a pulcsim ujját. 
-Emm, komolyan! Figyelnél? -Anyu lép közelebb és segít kiszedni az ágakat belőlem. 
-Jaj, lányok csak pár méter! Ott van már a faház! -Felnézek és futni kezdek. Benyitok és szembe találom magam Lukassal. 
-Törpiri! -Átölel és feljebb húz az ajtóból.
-Úristen, te még nagyobb lettél! Hova nősz? -Csípőre rakom a kezem és a szemét keresem.
-Csak a te kedvedért! -Kacsint majd kinéz az ajtón. -Otthagytad az ősöket egyedül?
-Csak túlélik! -Körülnézek és meglátom. Raison-t 
-Hello Emmy. -Mellém áll és a hajamat piszkálja.
-Igen, megint gyönyörű a hajad! De nekem a pink jobban tetszett.
-Most a zöld jön be. -Raison hajmániás, állandóan festi és fésüli. Ezek mellett egy igazi kemény csaj.
-Itt van...
-Sebastian? -Nevet és felmutat. -Azóta be van zsongva hogy elmentél! Legyintek majd felmegyek a lépcsőn. Megpillantok egy nyitott ajtót.
-Kipp-kopp. -Lesek be.
-Emm! -Néz fel Sebastian. -Szia! -Feláll az ágyról és átölel.
-Uhh basszus.
-Miaz? -Néz végig magán majd ijedten bámul. 
-Ööö... állai izmos lettél! -Nevetek majd újra átölelem.
-Hiányoztál... a buli után nem is tudtunk találkozni.
-Apu enyhén falnak futott a gondolattól. -Elengedem majd beljebb lépek a szobába. -És itt volt valami érdekes?
-Nem nagyon... a kölykök viszont nagyon édesek. Két fiú és egy lány.
-Béna felállás... naa mindegy! -Halkan felnevet majd visszaül az ágyra. -És nálatok? 
-Pff... ne akard tudni... idegesítően hasonlóak a napjaim...
-Emmy! -Hallom meg apu hangját.
-Bocs hív a mester! -Megsimítom Sebastian kezét és lemegyek apuhoz. 

Repülőtér 2. fejezet

-Kicsim! -Szólít meg anyu.

-Hm? -Veszem ki a fülesemet.

-Lassan leszállunk, pakolj össze! -Eközben a gyönyörű szeméthalmomra mutat. Most mért? Én így szeretek utazni... 

-Lányok! -Fordul felénk apu. -Tippeljetek, ki fog várni minket a reptéren? 

-Ööö... a poggyászunk? -Nézek apura értetlen tekintettel.

-He, he... más tipp?

-Ha nem Taylor Lautner tőlem haza is mehet. -Dugom vissza a fülesemet és újraindítom a Roar-t. 

Fél szemmel látom, hogy apu meg anyu olyan "a TE lányod" nézéssel döfködik egymást, majd végre, hála istennek elhalkulnak és az utolsó másodpercekben még élvezhetem a félig saját kis világomat. Behunyom a szemem és képzeletben már kint vagyok az erdei kis viskónkba és Halfot gyűröm le a földre. Igen, ezt akarom csinálni! De még kismillió dolgot kell elintéznünk, állati.

Hirtelen el kezd a gép dobálni, kinyitom a szemem és az ablakon a kifutó szürke aszfaltját pillantom meg. Oldalra nézek és anyu biztató mosolyával találkozok. Visszamosolygok, majd pár perc múlva leszállunk a gépről. Nagyot szippantok a "friss" kifutói levegőből. Apu megfogja kezemet és elkezd húzni.

-Apa! 

-Sietnél? -Néz rám vigyorogva. Ijedten bukdácsolok át a sok bigyón ami a földön van. Ha apu ÍGY vigyorog, az szinte sose jó... anyu szemét keresem aki legalább annyira értetlen mint én. 

Amikor kiérünk a kézipoggyászokhoz meglátok egy ismerős arcot... ismerős? A világ legjobb arcát! Sikítva ugrok a nyakába.

-SAMMY!!!!!! -Elkap és erősen átölel. Sammy a keresztanyukám, vagyis apu húga és két éve kiment Ázsiába, ezek szerintem nemrég jött haza,

-Édes kis, Emmym, nagy lettél.

-Két év alatt még jó! -Elmosolyodom és apu felé nézek. 

-Na, de mesélj! Mi történt két év alatt?

-Hát... újra költöztünk -Forgatom a szemem. és most Amerikában lakunk... imádtam Görögországot!

-Tudom, kicsim... de ez egy ilyen élet.

-Ezt már megbeszéltem anyuékkal... vagyis ők beszéltek én meg festettem a körmeimet. -Gondolkodva nézek a semmibe majd megrázom a fejem. -De a te életed sokkal izgalmasabb! Szóval milyen Ázsia?

-Szép és nagy... sok a majom! -Nevetünk majd elindulunk anyuék felé. -Kedvesek az emberek, és egyes részeken írtó komolyan veszik a környezet védelmet. Sok mindent tanultam.

-Pasik?

-Alacsonyak... és nem Ausztrálok... -Hirtelen belemart az a szó a szívembe, Ausztrál... sose éltem az anyaországomba... anya már Erdélyben szült meg, öt évesen költöztünk Németországba és így tovább. Tudom ez király meg minden, de akkor is... gondolj bele,,, nem lenne egy hazád, egy Himnuszod ami a füleden jön ki és még se tudod teljesen... ha nem lenne egy zászló ami ott virít az iskolád épületén... ez nekem mind nincs!

-Értem... -Megfogom a csomagom és előkapom a mobilom. 

Pár perce már sétálunk... felnézek és MI A...?! Totál elkeveredtem! Sehol anyu vagy apu... de még Sammyt sem látom! Forgok párat majd feladom... felállok egy padra és onnan nézelődöm. Állati, eltűntek...

Utazás a falkához 1 fejezet

Pff... már megint ez a nyomi utazás... Annyira utálok utazni és közben hallgatni apu nagy, nagy álmait a következő terepszemléről.
 Persze imádok ilyenekre járni főleg, hogy közben a szüleimmel lehetek, de akkor is... 17 éves vagyok! Szeretnék olyan egyszerűen egyértelmű dolgokat csinálni, mint suliba járni vagy pasizni, de NEM NEM NEM, én két zoológus egyetlen lánya vagyok. Most épp Európába tartunk. Németországba. Megnézni, hogy a mi kis farkasfalkánk jól van-e. Azért nagyon menő dolog, hogy van egy falkánk nem?! DE! 

Falkám: A vezér pár Nina és Malvin Utánuk két kan jön (a két bátyám) Pete és Half, itt máris ki kell térnem. Half azért kapta ezt a nevet mert kiskorában egy új hímfarkas letépte az egyik fülét, így lett ő az én kis félfülű Halfom. Pete a testvére egy erős életrevaló fehér (!!) farkasfiú aki mindig jól combon harap! Imádni való nem?! 
Aztán jönnek a nőstények: Mandy, Koko és Lia. Ők az én nővérkéim, Koko a legfiatalabb hármuk közül, érdekes módon ő kék szemű.
Végül a falka legújabb és egyben legalsó tagja Littly akit én neveztem el. Ő az a farkas aki mindig nyüszög és behúzott farokkal járkál, sokszor merült fel bennem, hogy haza kéne vinni és nagy kutyusként felnevelni, mivel nagyon esetlen és apró. De apu utálja, ha bele akarok szólni a természetbe, pedig én csak Littlynek akarok jót...
Ezek mellett van pár kölyök is akik alig egy hete születtek. Nagyon kíváncsi vagyok már a kicsikre, és persze a többi rokonra is!

Mandy, Koko, Lia:

Littly:

Nina és Malvin:











Pete már nagyon:

Half kiskorában: